top of page

Diószéni beszámoló a 2019-2020-as tanév eseményeiről

Szeptemberben az iskola megkezdése előtt átfestettük az osztálytermet, készítettünk egy Év-fát, amire felkerült az összes gyerek születésnapja, de úgy éreztük, hogy ez nem elég, így egy hatalmas falrajzzal leptük meg őket, amit azóta is nagyon szeretnek és vigyáznak rá.



Novemberben részt vettünk a V. Csengő vers rendezvényen, ahová új diákokat is el tudtunk vinni. A hónap végén rendezték meg az V. Guzsalyas Találkozót Szászkútfaluban „Elindultam este guzsalyasba…” címmel, ahol a diószéni asszonyok is felléptek. Ettől a hónaptól rendszeresen elkezdtünk velük is foglalkozni.

Karácsonyra készültünk egy műsorral, amely keretein belül a gyerekek megkapták a keresztszülők ajándékait és a falugazdánk, Jolanda ajándékait is. Isten fizesse nekik!



Február elején részt vettünk a XVI. Szeret menti Népdalvetélkedőn, amelyre egy 4. osztályos, illetve egy 9. osztályos leányt készítettünk fel. Nagyon ügyesen és szépen énekeltek. Még ebben a hónapban megszerveztünk a gyermekeknek egy farsangzáró mulatságot, amire közösen készítettük el a maszkokat. Nagyon sokat kacagtunk, játszódtunk, öröm volt velük tölteni azt a délutánt.



Márciusban került megrendezésre a III. Csángómagyar Ifjúsági Kupa, ahol mi, diószéniek is részt vettünk a középiskolás diákjainkkal, és első helyen végeztünk. Nagy volt az öröm, mert a tavaly nem sikerült a dobogós helyek közelébe jutni. Ettől a tanévtől a középiskolásokat is újra sikerült bevonni a foglalkozásokba, és kialakítani egy jó csoportot belőlük.



Nőnap alkalmából gyönyörű képeslapokat készítettek a gyerekek az édesanyjuknak és a nagymamájuknak.



Március 11-én bezártak az iskolák és a Magyarház is, innentől telefonon és Messengeren tudunk a gyerekekkel beszélni, foglalkozásokat tartani. De ez is nehéz, mert sok családnál nincs villany, okos eszköz, internet stb. Igyekszünk nem leterhelni mi is őket, mert tudjuk, hogy az állami iskolában is rengeteg tanulnivalót, feladatot kapnak. Törekszünk arra, hogy játékos, pihentető, fejlesztő gyakorlatokat küldjünk nekik erre a nehéz időszakra.


Reménykedünk benne, hogy ősztől újra együtt lehetünk.


Kuti Izabella


bottom of page