Halász Péterre emlékezünk

Elhunyt  Halász Péter magyar agrármérnök,  néprajzkutató (Budapest, 1939. október 28. – 2026. március 19.), az elmúlt évtizedek magyar közművelődésének meghatározó alakja. Gazdag munkássága során főképpen a moldvai csángómagyarok kultúrájának, szokásainak kutatásával foglalkozott. Felbecsülhetetlen szerepe volt abban, hogy ország-világ megismerhette a moldvai magyarok világát, életét, történelmét. Mindenki, aki valaha a csángómagyarokhoz közel került, őszinte elismeréssel figyelte munkásságát, és megrendüléssel fogadta e kiváló etnográfus elvesztését.

A KEMCSE nevében vezetőségi tagunk László Ildikó személyes visszaemlékezésével tisztelgünk emléke előtte.

Visszaemlékezés a Halász Péterrel kapcsolatos személyes élményeimre

Megrendülve értesültem Halász Péter néprajzkutató március 9-ei haláláról, amely – őszintén szólva – nem ért váratlanul, mert amióta egészségi állapotának súlyos romlása miatt állandó lakóhelyéről, Gyimesközéplokról a Magyarországi- Csongrádra került egy idősek otthonába, azóta jó néhány telefon beszélgetésünkből kitűnt, hogy fizikai állapota egyre csak gyöngül.  Visszaemlékezésemben most nem szeretném életének munkásságát ismertetni, hiszen azt megtették már a halálhírét közlő médiumok, hanem inkább a vele kapcsolatos személyes élményeimet, emlékeimet szeretném megosztani az olvasókkal.

Nekem ő olyan volt, mint egy tanítómesterem, amikor a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális egyesület tagja lettem, azt a hálás feladatot kaptam, hogy neki, mint az egyesület akkori titkárának, jó ideig segíthettem az egyesület adminisztrációs munkáiban. Ezeket az együttléteket mindig nagyon vártam, mert annyira élvezetes volt együtt lenni vele, színes, humoros egyéniség volt, folyton mesélt, hatalmas tudása révén nemcsak a csángókkal kapcsolatos kérdéseimre, hanem mindenre választ tudott adni, ami engem érdekelt, hogy csak egy példát említsek: régen a folyosómat hatalmas virágözön borította, egyszer csak megjelent egy különös lény, egy repülő hal-szerű valami, hosszú csáppal, kolibri-szerű lebegéssel, csak ámultan néztem, hogy ez mi lehet. Ő rögtön mondta, hogy ez bizony a szenderke nevű lepkefajta. Mesélt arról, hogy fiatal korában mindenféle állatot begyűjtött, agrármérnöki végzettsége és a természet iránti szenvedélyes szeretete révén fantasztikus tudásra tett szert, a több mint 50 éves moldvai csángókkal kapcsolatos kutatásairól nem is beszélve. 

Fotó: Csoportkép egy Lakatos Demeter egyesületi úton. Balról jobbra: Lengyel Gyula, Domokos Mária, Szamosi Elemér, László Ildikó, Duma András és felesége, Veronka, Bogdán Tibor, Kóka Rozália, Gyöngyössy Lajos és Halász Péter

Tulajdonképpen azt is neki köszönhetem, hogy rendszeresen énekelhettem a moldvai csángó népdalokat, hiszen megismerkedésünkkor, talán 2007-ben - Duma András, a klézsei költőnek egyik könyve bemutatójakor - hallott először énekelni, amikor is megkérdezte tőlem, hogy – „Maga hol szokott énekelni?” Mondtam neki, hogy leginkább otthon a konyhában, erre javasolta, hogy lépjek be a L. D. egyesületbe és akkor lehetőségem lesz az akkor még igen aktív, számos neves néprajzost magába foglaló egyesület rendezvényein énekelni. Hát így is történt. Aztán a gyimesközéploki kiköltözése után, ami hatalmas űrt hagyott az egyesület életében - egy pár alkalommal jártam nála az egyesület által szervezett moldvai utazások alkalmával, jó néhányszor ő is velünk jött, és humoros, vidám, nagy tudású személyiségével még élménydúsabbá tette ezeket a „kinn járásunkat”. Az egyik ilyenen, 2016. őszén, tanúja voltam súlyos balesetének, amely mindnyájunkat mélységesen megrázott, sejtettük, hogy itt komoly baj történt, de balesetének következtébeni mozgáskorlátozottsága, optimista életfelfogása továbbra sem akadályozta őt szenvedélyes munkamániájában, ontotta magából írásait, tanulmányait. 2024. szeptemberében a KEMCSE klubdélután az ő javaslatára rendeztük meg a szabófalvi születésű Lakatos Demeter költő halálának 75. évfordulója alkalmából tartott nagyszabású megemlékezést, amelyen kérésére, a költőről szóló tanulmányát olvashattam fel. Még az év novemberében az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a 85. születésnapja alkalmából Lakitelken megrendezett életmű kiállításának ünnepségén, ahol már meggyengült egészségi állapotban, de boldog lélekkel, barátai, főleg Harangozó Imre néprajzkutató és felesége, Erzsike támogatásával, személyesen meg tudott jelenni, élvezhette tisztelőinek, családjának szeretetét.

Az utolsó, talán egy hónapja történt telefonbeszélgetésünkkor már éreztem a beszédén, hogy egyre jobban gyengül, és sajnos be is következett a tragédia. Személyének hiánya pótolhatatlan, elszorult szívvel gondolok rá, és hálás vagyok a sorsnak, hogy egy ilyen nagy tudású, rendkívüli embert megismerhettem és élete végéig kapcsolatban lehettem vele.

László Ildikó, KEMCSE és a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület vezetőségi tagja