top of page

Gratuláció elnökünknek, Jolanda Willemsenek

Kedves Jolanda!


Szívből gratulálunk, hogy nemcsak a KEMCSE elnökeként, hanem lakóhelyeden, Szentendrén és Jászberényben és szinte az egész életedben végzett önzetlen karitatív munkádért méltón beválasztottak a Britishpedia Életrajzi enciklopédiájának „Magyarország sikeres személyiségei”- című, - VI/22-es - pazar kivitelű, aranyozásos oldalú kötetébe!



Jolanda hazatérése után – 33 évig élt a világ több földrészén – itthon végzett karitatív tevékenységéért a Szentendrei Önkormányzattól 2014-ben a Pro Urbe díjat kapta, amely az egyik legnagyobb kitüntetés. 2017-ben pedig az Állam Magyar Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetésben részesült és most pedig az a megtiszteltetés érte, hogy portréja a Britischpedia-sorozat életrajzi enciklopédiájában hét országban olvasható.



Jolanda szavait idézve: „Nekem az a vallásom, ahogyan élek. Tisztességgel, becsülettel, mások javát szolgálva! Őszintén hiszek a moldvai csángómagyarok jövőjében és abban, hogy jót tenni – jellemformáló erő.


A „Britishpedia Enciklopedia” sorozatról:


1849-ben Nagy-Britanniában a skót Adam Black jelentette meg az első életrajzi lexikont. Mára több mint 170 éves múltra tekint vissza a sikeres személyiségek életrajzainak megjelentetése életrajzi kiadványokban.


Napjainkban Európa hét országában jelenteti meg életrajzi enciklopédiáit, amelyek földrajzi és társadalmi értelemben átfogó képet nyújtanak az egyes országokról. A cég folyamatos médiafigyeléssel, illetve a már meglévő ügyfeleik és olvasóik ajánlásai alapján határozza meg azon személyek körét, akik potenciális szereplői lehetnek soron következő kiadványaiknak. Szerepel benne több száz ismert művész, tudós, politikus, közéleti személyiség. A több mint egy könyvoldalnyi életrajz átfogó módon mutatja be az életutakat a családi állapottól kezdve a civil és társadalmi munkásságon át a hobbi tevékenységig, sőt egy-egy szép „a siker titka” gondolatot, ars poeticát is közöl.


A „Magyarország sikeres személyiségei” c. enciklopédiába azok kerülhetnek be, akik kiemelkedő teljesítményükkel és magával ragadó személyiségükkel kivívták ezt az elismerést. Célja az, hogy a társadalom, különösen a fiatalság számára bemutassa az elért teljesítmény nagyságát és társadalmi elismerését. Ezzel a fiatalok oktatásához és társadalmunk kiemelkedő teljesítményeinek összegyűjtéséhez is hozzájárulnak.


Kedves Jolanda!


Fogadd egyesületünk őszinte gratulációját, köszönjük az eddigi odaadó, áldozatos munkádat, további tevékenységedhez kívánunk Neked jó egészséget, és sok sikert! Büszkék vagyunk rád!


a KEMCSE csapata


Comments


bottom of page