Pár sorocska Diószegről, oktatásról és koronavírusról

A 2019-2020-as tanévünk kicsit más volt, mint az eddigiek, habár minden egyes tanév újabb és újabb meglepetésekkel, kihívásokkal és nehézségekkel tette érdekesebbé életünket! Az érdekessége nem csupán a koronavírus okozta kihívások legyőzésében rejlett, hanem abban is, hogy decembertől az új közösségi házban folytathattuk a munkánkat. Tudni illik, a magyar kormány jóvoltából az MCSMSZ új közösségi házat épített Diószegen, aminek mi nagyon örvendünk és hálásak vagyunk érte.



A tanév elején kicsit furcsa volt, hogy nem a régi megszokott házban kezdjük az oktatást, hanem az állami óvoda épületében. Mint mindennek, ennek is van jó és rossz oldala, de mi igyekeztünk a pozitív hozamát tekinteni. Újabb gyerekeket sikerült bevonni az oktatásba és egyre jobban látjuk, hogy a mostani felnövő generációk jobban igénylik a foglalkozást, a törődést és a szeretetet.


Hitünk nem volt ugyan, de reménykedtünk abban, hogy legalább tavaszra vagy esetleg nyárra beköltözhetünk az új házba. Minden egyes mozzanatnak örvendünk vártuk és láttuk a haladást és eljött az az idő is, amikor még nem lakhattunk ott, de a foglalkozásainkat már ott tarthattuk. A gyerekek is és a szülők is örömmel jöttek a foglalkozásokra, a szülők pedig inkább csak azért, hogy megnézzék, meglássák és beszédtéma legyen a faluban, az új „magyar iskoláról”!


Egyre több és több gyermek jött és csodálkoztunk, hogy még mindig van hely, nem kell kucorogni és rögtönözni a hely szűke miatt. Padok és székek ugyan még nem voltak, elegek, de akkor is örvendtünk, hogy így alakultak a dolgok! Örömünket az is fokozta, hogy újabb eszközöket, játékokat és ötleteket kaptunk, olyan aktuális pedagógiai irányzatokba nyerhettünk betekintést, amelyeket eddig csak hallottunk, vagy el sem tudtunk képzelni. Ezeket igyekeztünk mind inkább gyakorlatba ültetni és meglepetésünkre szerették és egyre nyitottabbak lettek az új dolgok felé.


Mikor már kezdtünk belejönni az új dolgokba, az új utak felfedezésébe és még pozitív visszajelzéseket is kaptunk beütött a koronavírus járvány. Nagyon megijedtünk, amikor hallottuk, hogy az iskolát is be fogják zárni. A faluban is elkezdtek hazajönni a külföldön dolgozók, a családtagok, főként az Olasz országban tevékenykedő érkeztek meg az első hullámmal. Közben én is átestem egy elég csúnya megfázáson, amelynek tünetei nagyon hasonlítottak erre az új vírus tüneteire és lefolyására. A háziorvosom utólag mondta, könnyen meglehet, hogy ez a betegség az volt, csak kicsit hamarább ideért, mint gondolta. Hál’Istennek semmi komoly baj nem volt és gyógyszeres kezeléssel meg lehetett oldani, viszont eléggé megkínzott. Szerencsére a feleségem helyettesített és gondosan ápolt. Ilyen jó munkatársat csakis az Isten rendelhetett nekem.



Mikor megkaptuk a hírt, hogy nem tudunk foglalkozásokat tartani a magyar házban, kicsit el is szomorodtunk, hogyan lesz tovább? Sokszor megesett, hogy a kisebb gyerekek a szüleikkel sétáltak az úton és lelkesen integettek nekünk, majd egy kis sírással továbbmentek, mivel ők még nem tudták felfogni ezt a szituációt és nem értették, hogy miért is nem tudnak bejönni és élvezni a foglalkozások és az együttlét örömeit. Sokan jöttek volna ebben a helyzetben is, de meg kellett velük értetnünk, hogy most ez nem lehetséges. Bár nekünk is nagyon nehéz volt elviselni a gyermekek okozta örömöket, a tanulás szenzációját, újra és újra átélni. Nehéz volt elviselni azoknak a gyerekeknek a hiányát, akiket szeretünk, de aztán rájöttünk, hogy a csintalanabb és elevenebb gyerekek is ugyanúgy hiányoznak, mint a csendesebb, szorgosabb gyerekek.


Mikor láttuk a helyzetet, megértettük, hogy nem ülhetünk tétlenül, és valamilyen módon el kell kezdenünk az adott szituációra megoldásokat találni. Igaz, így sem unatkoztunk, mivel a kerítés és az új padok-asztalok és bútorzatokat meg kellett csinálni, össze kellett szerelni. Ilyen módon minden napra megvolt a kiadós fizikai munka és emellett sokat beszélgettünk Messengeren a gyerekekkel. Viszont kicsit nehézséget jelentett, hogy húsvétkor nem tudtunk haza menni és együtt ünnepelni a családunkkal, akik már nagyon hiányoztak. Megpróbáltunk viszont jobban beleásni magunkat az új ötletek felkutatásába.


Értettük és láttuk, hogy nem mindenki rendelkezik okos kütyükkel és számítógépekkel, de azért valamilyen módon fel kellet használnunk a technológia adottságait a virtuális térben. Sok gondolkozás és próbálkozás után elkezdtünk videókat gyártani, olyan témában, ami hozzájuk közel állt és eközben figyeltük azt is, hogy mire van nagyobb igény és mire kapunk több visszajelzést. Nem is gondoltuk volna, hogy az ilyen módszerek is beválnak, persze nem hosszútávon, de ideiglenesen megfelelt az elvárásnak. Nem is akartunk nagyon berendezkedni ebbe a virtuális világba, mert sokszor láttuk, hogy nagyon lefoglalják őket az állami oktatásban dolgozó kollégák, a végére pedig túl is terhelték őket.


Szerencsére az MCSMSZ-től kaptunk sok jó tanácsot és ötleteket, erre a szituációra. Bátorítóan álltak a tanárok mellé és sokszor kész anyagokat is kaptunk a munkához programokat ajánlottak, amelyek valamelyest pótolják az iskolát és a foglalkozásokat. Nagyon örvendtünk ennek, mert az állami oktatásban semmilyen irányt nem jelöltek meg, inkább egy ilyen „old, meg, ahogyan tudod” tanácsot adtak. Rebekával igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint anyagot biztosítani a gyerekeknek, olyan módon, hogy ne sokat kelljen a képernyők előtt ülniük, mégis élvezzék. Létrehoztunk egy Youtube csatornát, ahova a legsikeresebb „leckéket” videó formájában feltöltöttünk, majd elküldtük nekik a linket. Emellett még a Zoom alkalmazás, volt nagy segítség a gyerekekkel való kapcsolattartásban és tanításban. Sokat használtuk a Loom nevű alkalmazást is, amellyel meséket mondhattunk nekik, miközben a passzív szókincsüket növelhettük.


A szülőkkel is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, telefonon és az internet adta lehetőségeket is kihasználtuk ilyen szempontból is. Sokszor megesett, hogy a délutáni sétánk alatt a domboldalon találkoztunk a gyerekekkel, szüleikkel és ilyenkor hálát adtam az Istennek, hogy falun lakom és van hova menjek sétálni. Lényegében nagyon jó volt ez az idő, mivel mi pedagógusok nagyon újra kellett gondoljuk a tanítási módszereinket és a tanított anyag tartalmát. Mennyire van szüksége az adott témákra, mire van szüksége igazán főleg azoknak a gyerekeknek, akiknek az anyanyelvük lassan változik, cserélődik.


Végül is érdekes tanévünk volt, nem unatkoztunk, újat is tanultunk, hálásak lehetünk a Jóistennek, amiért minket ilyen kiváltságban részesített minket, nem hagyott lecke nélkül és fejlődésre nevelt. Hálásak lehetünk azért is, hogy nálunk nem volt koronavírus áldozat sem a faluban, sem a családunkban, ismerőseink közt sem halt meg senki. Mindenképpen másként fogjuk nézni ezen túl az oktatást, jobban fogjuk értékelni azt az időt, amit közösen a tanulással töltünk. Hiszem, hogy a gyerekek és a szülők is újraértelmezik a gyermeknevelés fontosságát, a hovatartozás és az identitás megerősödését elengedhetetlen szerves részévé teszik gyermekeik számára.




Kiss-Boros Rebeka és Kiss Sámuel diószegi oktatók


Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya!

Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület

Székhely: 1126 Budapest,

Böszörményi út 22.

Emailwillemse@t-online.hu

Telefon: +36 30 279 2688 

Nyilvántartási szám: 12537

   Adatvédelmi tájékoztató

Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület

Számlaszám:  Raiffeisen Bank, 12011265-00160103-00100008

 

© 2019 by KMCSE  | Designed by Jaspers