top of page

Továbbtanulóinkról karantén idején

Magyarországon ebben a tanévben kilenc csángóföldi diák tanul különböző egyetemeken és érettségi előkészítőn. A koronavírus elterjedése miatti korlátozások őket is érzékenyen érintették, március közepén egyik napról a másikra számukra is megszűnt az egyetemre való bejárás, az oktatás hagyományos formája, el kellett hagyniuk a kollégiumokat és nekik is át kellett állniuk egy teljesen más, szokatlan oktatási módra, az online tanulásra és egy újfajta életvitelre.

Megkérdeztem a diákoktól, hogy élik meg ezeket a napokat, a többiektől való távolmaradást, az elzártságot, a távoktatást?


Miután a diákok különböző egyetemekre járnak, különböző kollégiumokban, szálláshelyeken laknak, különféle dolgokat tanulnak, és persze nagyon eltérő karakterűek, más és más módon reagáltak a karantén helyzetre. Hárman közülük hazautaztak falujukba, mivel az egyetemi online oktatásba bárhonnan be lehet kapcsolódni, és így legalább együtt lehetnek családjukkal és testvéreikkel. Minthogy a kijárási korlátozások Romániában is érvényben vannak, nem sokban tér el életük az itt maradottaktól, de otthon nincsenek egyedül, szeretetteik körében, szeretett szülőfalujukban lehetnek.


A konzervatóriumot első évesként végző fiatalembernek, Vrencsán Dávidnak, nincs távoktatása, így ő otthon, Kósteleken segít és magánszorgalomból, saját és környezete örömére muzsikálhat.


Köne Emma, aki Szegeden tanul, most testvéreivel Csíkszereda közelében, rokonoknál tartózkodik, neki online kapcsolatot kellett létesítenie egyetemével. A tanulás kitölti napjait, de e mellett, miután gyógytornásznak készül, gyakorlati feladatokat is kap az egyetemről, futás, gimnasztikai gyakorlatokat végez, amit videón rögzít és feladata teljesítését így dokumentálva küldi el tanára számára. Szerencsés abban, hogy szép vidéken lakik, kevés szabad idejében járja a környező erdőt.


Gyúr Claudia első éves az ELTE anglicisztika szakán, és most otthon van édesanyja és húga társaságában Trunkon. Számára is kihívást jelentett az online oktatásba való bekapcsolódás, de megküzdött a feladattal, és egyetemi elfoglaltsága mellett szövést tanul édesanyjától, aki az MCSMSZ-nél hagyományőrzőként dolgozik, ezáltal Claudiának igazán szakavatott oktatója van édesanyja személyében.


Többi diákunk Magyarországon tölti a vírus okozta járvány miatti aggodalommal teli napokat.


Istók Cintia rokonoknál van Gyöngyösön, ő is tanulással tölti napjait, sok feladatot kap az online képzés során, rengeteg írásos feladatot kell készítenie, ideje nagy részét a számítógép mellett tölti. Minthogy óvodapedagógusnak készül, sok gyakorlati foglalkozása lenne, ami a következő félévre tolódik, de kárpótolja őt ezekért a szeretett gyakorlati feladatokért a két kis rokon gyermekkel töltött idő, akikkel sokat tud foglalkozni, játékokra, énekekre tanítja őket.


Kaszap Johannának, aki pszichológusnak készül, és most egyedül lakik egy budai lakásban, nagyon hiányoznak a társas kapcsolatok, ő emberekkel szeret foglalkozni, most pedig a monitor előtt kell töltenie ideje nagy részét az írásos feladatok elkészítésével. Tőle származik az a bölcs javaslat mindnyájuk számára, hogy próbálják kihasználni ezt a váratlanul rájuk szakadt bezártságot elmaradt dolgaik bepótlására, egy-egy kedves, idő hiányában olvasatlanul maradt könyv elolvasására, kedves zenéik újrahallgatására.


Salamon Annamária, aki a Corvinuson tanul, családi otthonukból kapcsolódik be az egyetemi távoktatásba, sokat segít kisebb testvéreinek az online feladatok megoldásában, öccse érettségi előtt áll, neki különösen nagy segítséget jelent nővére támogatása. Arra is marad ideje, hogy besegítsen a házi munkába és örömmel töltik el a kertészkedéssel kapcsolatos, számára eddig ismeretlen feladatok.


Petrás Róbert már a harmadik évet tapossa az ELTE földrajz szakán és eredményesen vette az akadályokat eddig is és most is. Ebben a váratlan helyzetben kollégiumot kellett váltania, nem tudott mást tenni, nem volt kihez hazamenni. A nagytétényi kollégiumból egy kisebbe, az ELTE Nádorfehérvár úti kollégiumába költözött és onnan folytatja online tanulmányait. Nagyon reménykedik a mielőbbi változásban, a korlátozások enyhítésében és készül a vizsgaidőszakra, ami nagy valószínűséggel szintén online üzemmódban lesz.


Két egyetemi előkészítős hallgatónk, Petrás Adina és Istók Andrea, együtt laknak és nagy segítségére vannak egymásnak. Adina készül biológia érettségi vizsgájára, Andrea pedig az előkészítő év lezárására. Ő még egy évet szeretne az egyetem előtt az ELTE Balassi Intézetének egyetemi előkészítőjén tanulni, hogy magyar nyelvtudását tökéletesíthesse.


Mint a leírtak is bizonyítják, diákjaink nagy szorgalommal és türelemmel alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, egytől egyig megoldották feladataikat, nem adták fel, nem hátráltak meg, nem hagyták abba a tanulást, készülnek az év végi vizsgáikra, de nagy megkönnyebbülés lesz számukra az elszigeteltség és bezártság megszűnése, aminek mielőbbi bekövetkeztét velük együtt mi is nagyon várjuk.


Amiben mindnyájan egyetértettek, hogy ez a nem várt élethelyzet, ami első pillanatban kizárólag hátrányosnak tekinthető, lassanként megmutatja jó oldalát is, csak fel kell ismerni és tudatosan kihasználni.


Reményeink szerint az év végi vizsgaidőszak sikeres befejezését megint, velük együtt közösen fogjuk megünnepelni.


Budapest, 2020. április 28., a koronavírus járvány idején.


Toroczkay Katalin

alelnök


bottom of page