A moldvai magyar tájnyelv szótára

A MTA Könyvtár és Információs Központ és az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2018. április 13-án közös rendezvényén mutatta be a Péntek János, nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, akadémikus, az MTA külső tagja által szerkesztett, immár  II. kötete megjelenésével teljessé vált „A moldvai magyar tájnyelv szótárát”. A „csángó”–magyar szótárnak is nevezett kiadvány megjelenése igazi szenzáció.

A szótárt Péntek János több mint 15 évig szerkesztette, abból a nyelvi anyagból készült, amelyet a kolozsvári nyelvészek és néprajzkutatók kiterjedt nyelvföldrajzi kutatásaik során jegyeztek le a huszadik század közepén, és az Erdélyi Múzeum- Egyesület kiadója adta ki a Magyar Kormány támogatásával. Ezzel teljesült a nagy elődök – Csűry Bálint, Szabó T. Attila és Márton Gyula – szándéka, akiknek életidejéből nem futotta ennek a munkának a megvalósítására. A szótárt bemutatta Kiss Jenő nyelvész, az MTA rendes tagja és Paládi-Kovács Attila, etnográfus, muzeológus, az MTA rendes tagja.

A moldvai tájnyelv beszélői nyelvi szigethelyzetükben zárványként őrizték a múlt nyelvi kincseit, és közben a román nyelv egyre erőteljesebb hatása alá kerültek. A felgyorsult nyelvi folyamatokban a régió nagymértékben szórványosodott, keveredett, a nyelvcsere következtében a magyarul beszélők száma rohamosan fogyatkozott. Attól lehet tartani, hogy ez a szótár egy eltűnő magyar nyelvváltozat szókincsét örökíti meg.

„A magyar nyelvnek ebben a táji változatában ott a nagyon távoli múlt, a mezőségi és a székely nyelvjárás nyelvtörténete, és ott az újabb korerősödő román nyelvűsége az átvett szavakban, magyar szavak román minta szerint alakuló jelentéseiben, román szerkezetek magyar megfelelőiben. Ebből nem lehetett és nem is kellett kiszűrni a „vegytiszta” magyart. A szótárnak azt a nyelvváltozatot kell tükröznie és megörökítenie, amelyet a lejegyzés pillanatában a gyűjtők rögzíthettek” –mondta Péntek János nyelvész a szótár fülszövegében.

A nyelvész kifejti, az 1949–1962 közötti gyűjtések tetemes nyelvi anyaga egyre gyarapodott az újabb kutatásokkal és publikációkkal, egyre több lett a tanszéki archívumban őrzött cédula és szöveg, és egyre nyomasztóbbá és sürgetőbbé vált a feladat, hogy a nagy elődök szándékának megfelelően munkatársai közreműködésével szótárrá szerkessze ezt a nyelvi kincset. „Ehhez nekem már nem kellett „csángókutatóvá” lennem, a feldolgozásban nyugodtan támaszkodhattam az elődöknél nemkülönben jeles tanítványaimra” – tette hozzá Péntek János.

A magyar nyelvterületen kívüli nyelvi sziget a moldvai magyar tájnyelv katolikus vallású beszélői, akikre az elmúlt kétszázötven évben a „csángó” név ragadt, közel nyolcszáz éve élnek Moldvában. A nyelvész rámutatott, a Kárpát-medencei magyar nyelvterületen kívül fekvő nyelvi sziget mint zárvány őrizte a múlt nyelvi kincseit, örökölt mezőségi és székely jellegét, és közben az ott beszélt román nyelv egyre erőteljesebb hatása alá került. „A felgyorsult nyelvi folyamatokban a régió nagymértékben szórványosodott, keveredett és változott, különösen a 20. században a nyelvcsere és a fokozódó asszimilációs nyomás révén a magyarul beszélők száma rohamosan fogyatkozott, így attól lehet tartani, hogy ez a szótár egy eltűnő magyar nyelvváltozat szókincsét örökíti meg. És ugyancsak ez a nagy fokú rétegzettség és heterogenitás tette szükségessé, hogy a kétkötetes első résznek, amelyben a moldvai szavak értelmezését magyar, román és angol nyelven adjuk meg, harmadik kötetként legyen egy fordított, „közmagyar–moldvai magyar” része, amely az elsőre visszautalva azt tartalmazza, hogy köznyelvi szavainknak milyen szavak, kifejezések felelnek meg a moldvaiban” – fejtette ki Péntek János

Az időben és jellegében is rétegzett moldvai tájnyelv, mint a könyv előszavában olvasható, mivel a régió nagymértékben szórványosodott, földrajzilag és tipológiailag is tagolt külső nyelvjárásszigetnek tekinthető, a szótár lényegesen különbözik az eddig megjelent regionális szótáraktól, amelyek egy-egy homogén régió vagy éppen csak egyetlen település szókincsét dolgozták föl a teljesség igényével. A moldvai tájnyelv időben és jellegében is rétegzett, a beszélők, a települések, a kisebb-nagyobb csoportok nyelvhasználata gyorsuló ütemű nyelvi folyamatok eltérő fázisait képviselik. „Ebben a heterogenitásban nem lehet megvonni a helyi nyelvváltozatok és a közmagyar határát, sőt néha a magyar és a román nyelv határát sem – mindez különlegessé tette a szótár szerkesztését, kényszerűvé az eltérést az ismert lexikográfiai mintáktól”

..A szótárban többek között Márton Gyula, Szabó T. Attila, Gálffy Mózes, Vámszer Márta, Balogh Dezső, Bura László, Gazda Ferenc, Murádin László, Nagy Jenő, Teiszler Pál, Gazda Klára, Nyisztor Tinka, Pálfalvi Pál, Pozsony Ferenc, Tánczos Vilmos és Virt István gyűjtései szerepelnek.

Összeállította: László Ildikó