top of page

Beszámoló a 2019. évi keresztszülő-tanár találkozóról

Frissítve: 2019. márc. 28.

A KEMCSE ez évi első nagy rendezvényére: a hagyományos keresztszülő-tanár találkozóra 2019. február 23-án került sor. A moldvai csángómagyar oktatási program tanárai már előző nap megérkeztek. A XI. kerületi Hotel Berlinben szálltak meg, ahol este Egyesületünk meghívására jó hangulatú vacsora mellett, kötetlen beszélgetés közben megtudtuk a legfrissebb híreket a moldvai magyar oktatásról, a tanárok olykor nem könnyű mindennapjairól, örömeikről, gondjaikról.


Másnap reggel 9 órától folyamatosan érkeztek a keresztszülők a Németvölgyi Általános Iskolába, a keresztszülő-tanár találkozóra. Az ország különböző részeiből is eljöttek (pl. Ceglédről, Nyíregyházáról), hogy első kézből értesüljenek az oktatás helyzetéről és keresztgyermekük előmeneteléről.

Elsőként Jolanda Willemse köszöntötte az egybegyűlteket, és bemutatta az előadókat, majd a lábnyiki gyerekek lendületes táncával és szép énekével kezdetét vette a program. A gyerekek azért érkeztek Magyarországra, hogy bemutathassák műsorukat nemcsak a Csángó bálon, hanem nálunk is.


Dr. Legeza László az AMMOA elnöke grafikonok segítségével mutatta be, hogy az elmúlt 10 évben a keresztszülői létszám drasztikus csökkenése mellett a gyereklétszám sokszorosára emelkedett. Nagyon örvendetes, hogy a magyar állam egyre több pénzzel támogatja a programot. Nem győzzük azonban hangsúlyozni, hogy a keresztszülőkre továbbra is nagy szükség van a személyes kapcsolattartás miatt.

Dr. Nyisztor Tinka, az MCSMSZ vallási felelőse előadásában felvázolta azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az utóbbi 30 évben tettek a magyar nyelvű mise érdekében Csángóföldön. Hogy miért éppen most került sor erre az évtizedek óta várt eseményre, arra Boros Rezső, az MCSMSZ alkalmazásában lévő tanár beadványa és a közelgő csíksomlyói pápalátogatás adhat magyarázatot. A csángó falvakból nagyon sokan készülnek az idén Csíksomlyóra, hogy találkozzanak a Szentatyával. Tinka kérte az oktatási program tanárait, hogy vegyenek részt a vasárnapi szentmiséken.


Ezután következett összejövetelünk ünnepélyes része: 4. alkalommal került átadásra az AMMOA által alapított Petrás Ince János Díj. Ez alkalommal Csoma Gergely képzőművész részesült ebben a kitüntetésben. Ezúton is gratulálunk neki!



Ezután az oktatási program koordinátora, Márton Attila előadását a legkisebbek bemutatásával kezdte: az óvodások magyarul imádkoznak étkezés előtt. Nagyon komoly logisztikát igényelt, hogy a bölcsődéseket is bekapcsolták a magyar oktatásba. Hermann Bianka, Petőfi ösztöndíjas foglalkozik a kicsikkel, főz rájuk, tartja a kapcsolatot a szülőkkel. Az édesanyák nagyon hálásak a bölcsődei és óvodai programért, mert amíg a kicsik biztonságos helyen vannak, addig ők intézhetik ügyes-bajos dolgaikat. És nem utolsó sorban anyanyelvként tanulhatják a magyar nyelvet a kicsik.


Nem maradt ki Attila előadásából a régi és új tanárok bemutatása sem.

Toroczkay Katalin valamennyi tanárt megajándékozta egy kis könyvvel, amely a magyar himnuszainkat (Himnusz, Szózat és Boldogasszony anyánk) tartalmazza.


Összejövetelünk záró eseménye a Nemcsics Kingaáltal vezetett Hettyenfütty együttes előadása volt. A tőlük megszokott fiatalos lendülettel és vidámsággal adták elő a moldvai énekeket.

Ezután a keresztszülők elvonultak a kijelölt osztályokba, hogy a tanárokkal beszélgessenek, érdeklődjenek keresztgyermekeikről. Nagyon fontosak ezek a találkozások, mert ez tartja életben a kapcsolatokat a magyarországi keresztszülő és a moldvai keresztgyermek között.

Voltak olyan keresztszülők, akik levelet, képes lapot, kis ajándékot is kaptak a keresztgyermeküktől.

A mozgalmas délelőtt után következett a megérdemelt ebéd a jól bevált Gastland étteremben az Oktogonnál. Ezután volt egy kis szabadidő, és már kezdődött is a Csángó bál a Millenárison. Vasárnap hajnalban indultak haza a tanárok, hogy fáradtan, de élményekben gazdagon érkezzenek meg falvaikba. Mi is jó érzéssel dőlhetünk hátra a jól sikerült rendezvény után.

Büttner Sarolta, programkoordinátor

bottom of page