Novemberi összejövetelünkön elnökünk, Jolanda Willemse elmondta, hogy tavaly minden faluba tudtunk küldeni karácsonyi csomagot, de idén erre anyagi okokból nem lesz lehetőség. A falvankénti igazságosabb csomag-elosztás érdekében megkérte az MCSMSZ szervezőjét, adjon tájékoztatást arról, melyek azok a falvak, amelyek eddig csak tőlünk kaptak csomagot, hogy azoknak idén is mindenképp küldjünk. Kérés idén is, hogy édesség legyen a csomagban, ruhák és egyéb dolgok ne, a gyerekek az édességnek örülnek a legjobban, és a testvéreikkel is meg tudják osztani.
A csomagokat november 30-áig kell eljuttatni a SMART Kft-hez, ők Kolozsvárig szállítják, az MCSMSZ megbízott embere értük jön és viszi tovább Moldvába. Remélhetőleg az ajándékok kiosztásra kerülnek még a karácsonyi szünet előtt.
A KEMCSE karácsonyi ünnepsége december 9-én lesz, mindenkit szeretettel várunk!
Ezután László Ciprián elénekelte a „Temető kapu végre ki van nyitva” című szomorkás hangulatú népdalt.
Majd meghívott vendégünk, Marchut Réka előadása következett a Moldvai csángók „hazatelepítése” témában. Először általánosságban arról beszélt, hogy a népek telepítgetése a történelem során, visszatekintve egészen a Bibliáig, különböző érdekek mentén, folyamatos volt.
A moldvai csángók hazatelepítése több részletben történt. Meglepő módon első alkalommal a reformkorban, 1832-ben Kossuth Lajos Pesti Hírlapbeli felvetésekor merült fel. A század közepén Jerney János őstörténész-kutató kiment Moldvába és visszatérésekor azt mondta, hogy haza kellene őket telepíteni, ami az akkori Batthyány-Szemere kormány tetszését is kiváltotta, de a forradalom és a szabadságharc keresztülhúzta ezeket a terveket, aztán a dualista magyar nemzetiségpolitika egyáltalán nem foglalkozott a csángókkal.
1883-ban a bukovinai székelyeket és a csángókat telepítették az Al-Duna mentére, lakatlan területekre, hogy ott növekedjen a magyarság számaránya de aztán jött egy nagy árvíz, mindenüket elmosta, így visszaköltöztek előző hazájukba. Meg kell jegyezni, hogy akkor szinte még nem tettek különbséget a bukovinai és székelyek és a csángók között.
1916-ban a moldvai csángók a román hadseregben szolgáltak, ott fogságba ejtették őket, és Brassóban egy internáló táborba kerültek. Ekkor ismét felmerült a gondolat, hogy kezdjenek valamit ezekkel az emberekkel. A két világháború között tudományos érdeklődés fordult a csángók felé, történészek, néprajzosok, nyelvészek mentek ki Moldvába, hogy felmérjék az ottani állapotokat, mindenki azzal a lesújtó véleménnyel jött haza, miszerint a csángók identitása már nagyon sérült.
Eredetükről még most is vitáznak, a legelfogadottabb Lükő Gábor 1932-es megállapítása, hogy a csángók nem keletről, hanem nyugatról, vagyis Erdélyből mentek ki két hullámban, az egyik középkori kitelepítés volt, a másik pedig az 1764-es kivándorlás. A néprajzosok közül Domokos Pál Pétert kell kiemelni, akinek nagy szerepe volt a csángók áttelepítésében, ő hívta fel a kormányzatnak a figyelmét arra, hogy tenni kellene valamit és őt kérték fel ennek kidolgozására. Véleménye szerint elsősorban a moldvai csángókat kell áttelepíteni, és hogyha lesz még rá lehetőség, akkor a bukovinai székelyeket is, de a minisztériumok másképpen gondolták, majd 1941. februárjában Domokost elbocsájtják.
1941. májusában 14 ezer bukovinai székely szervezetten áttelepül Bácskába, 1000 moldvai csángóval együtt, akiket viszont nem szervezetten telepítettek át. 1943-ban már az erdélyi képviselők is azt mondják, hogy a moldvai csángókat át kellene telepíteni Magyarországra. Nagyon sok csángó már le is mondott az állampolgárságáról, eladták mindenüket, szeretnének menni, itt vannak a határon, de a külügy és a magyar állam nem tudnak mit csinálni és visszatartották őket. A kinti papok meg ellenpropagandaként meg lebeszélték őket az áttelepedésről.
1944. február 18-án az ifjú Horthy Miklós egy értekezletet hívott össze, aanak érdekében, hogy telepítsék át a moldvai csángókat, de rövidesen elvitte erről a témáról a figyelmet a zsidók deportálása, majd 1944. augusztusában Románia átállt a Szovjetunió oldalára, a háborúban kialakult helyzet megint csak nem volt alkalmas a szervezett áttelepítésre. Viszont 1944. őszén már Bácskában sem nyugodt a helyzet, mert a szerb partizán csapatok elkezdték üldözni a magyarokat, a 3 éve ott élő székelyek, csángók megint menekülni kényszerülnek Magyarország felé. Hónapokon keresztül barangolnak a Dunántúlon, anélkül, hogy bárhol le tudtak volna telepedni. Itt fonódott össze az ő sorsuk a svábokéval, ugyanis a németeket nemcsak Magyarországon, hanem az egész térségben kollektív háborús bűnösnek mondták ki. Elkezdődött a svábok felelősségre vonása, vagyonuk elkobzása, kitelepítése.
1945-ben a Tolna megyei főispán hozott egy rendeletet, hogy a székelyeket és a moldvai csángókat a svábok házaiba telepítsék le úgy, hogy még nem volt eldöntve, hogy a svábok hova kerülnek, mert kitelepítésükről akkor még nem lehetett szó, hiszen Magyarország egy vesztes ország volt, a kitelepítésre a nagyhatalmaktól kellett engedélyt kérnie. A moldvai csángók a Tolna és a Baranya megyei falvakban telepedtek le úgy, hogy még ott voltak a svábok, és az átalakuló magyar kormány nem foglalkozott velük. Domokos Pál Péter volt egész életében az egyszemélyi kapaszkodójuk. Sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy életük, sorsuk révbe jusson.
A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesületünk klubrendezvényeit a 2023.-as évben, pályázatunk útján elnyert támogatásával a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat segítette.
Lejegyezte: László Ildikó, programfelelős