Már hatodik éve táborozunk együtt a Németvölgyi Általános Iskola diákjaival Szántódon. Minden évben valami újjal, valami mással rukkolnak elő a tanárok. Az idén Afrika volt a mottója az egész hétnek. Készítettünk afrikai maszkot, hozzá afrikai szoknyát, amit aztán egy kis tánccal be is mutathattunk. Volt, aki afrikai motívumokat festett a hasára és a hátára. Szineztünk maszáj nyakláncot és karkötőt, festettünk afrikai állatokat. Első próbálkozásra a strucc teljesen pirosra sikerült, de a második kísérlet eredményes lett.
Az idén sem maradtak el a sportversenyek, sajnos a csángó focicsapat nem igazán állt össze, mert kevesen voltak a fiúk. Kárpótolt bennünket a tollas- és a pingpong-bajnokság, amiben bronzérmesek lettünk. Jó, ehhez azért az is hozzájárult, hogy Mónika néni (aki mindennek nevezhető, csak néninek nem) és Robi bácsi lánya, Anna is ebben aktívan részt vett.
Remek időnk volt a fürdésre, sétahajókázásra, bár a víz az elején elég hideg volt. Az egész környék a sikítozásunktól volt hangos. Piroska néni hosszan és lassan lépegetett, amíg a víz elérte a derekát, Mónika néni pedig állandóan a kígyókat figyelte, hiába mondtuk neki, hogy itt nincsenek. Jolanda néni sem volt bátrabb, neki úgy segítettünk, hogy még az elején jól lespricceltük, hogy szokja a hideg vizet. Jó kis hecc volt s remekül szórakoztunk a felnőttek bajain. Mi nem bántuk, hogy a víz nem volt annyira kellemes, örültünk, hogy újra fürödhetünk a Balatonban. Finomakat ettünk, amiről a konyhás nénik és a két Andrea néni gondoskodott. Minden reggel mentek friss kenyeret és kalácsot vásárolni, a finom dinnyéről már nem is beszélve. A reggeli szobavizit újra Jolanda néni feladata volt. Mi minden napra új témát találtunk ki. Egyik reggel a csángó vendéglátást, másik reggel a fürdést vagy a játszást próbáltuk a szobában életre kelteni. Nekünk a takarítás és a rendrakás nem okozott problémát, hiszen otthon is csináljuk, így mint mindig, most is mi nyertünk. A többiek szomorúságára el is nevezték Jolanda nénit szemlélő néninek.
A tábor egyik fénypontja a kirándulás volt. Kővári Robi bácsi a vendégeivel - akik később keresztszülők szeretnének lenni - és feleségével elvitt bennünket a Kereki Balatoni Madárparkba. Szebbnél szebb papagájokat, teljesen fekete kakasokat, de hófehér pávát is láttunk. A tulajdonos minden kérdésünkre válaszolt, amiből Jolanda néninek elege lett, vidéki létére elég keveset tudott a madarakról. A végén Robi bácsitól mindenki kapott egy szép madaras hűtő mágnest. Ezután következett a Balatonföldvári Kilátó, ahol versenyezve szaladtunk fel a negyedik emeletre. A csodás kilátás közben láthattuk igazán, hogy milyen nagy és gyönyörű ez a magyar tenger! Kati nénit - Robi bácsi feleségét - csak az oszlopnál lehetett lefényképezni, mert annyira félt a magasságtól, a fénykép azért jól sikerült.
Ezután következett az igazi meglepetés, a Zamárdi Kalandpark. Két csoportra váltunk, a nagyok a felnőtt pályához, a kicsik a kis pályához mentek. Mindenki felvette a védőfelszerelést, úgy néztünk ki, mint a bányászok. A felnőtt pálya igazi kihívás volt sok gyermek számára, de Mónika néni bátran vette az akadályokat. Robi bácsi lentről figyelt bennünket néha néma csöndben, amikor nem kapcsoltuk be az övet. Piroska néni persze nem jött fel, mert a kicsiket húzgálta lábuknál fogva a kisebbeknek felépített pályán. Közben akkorákat kacagott, hogy messziről hallottuk. Szerintem csak kifogást keresett, mert nem mert felmenni. A végére jól elfáradt. Jolanda néni bátran bevallotta, hogy ő akkor sem menne fel, ha fizetnének neki. Fantasztikus élmény volt s másnapra mindenkinek olyan izomláza lett, hogy alig tudtunk mozogni. Amíg mi vonatoztunk, Kati néni a táborban sütötte száz gyereknek a palacsintát. Nagyon finom volt s köszönjük szépen.
A napot az esti táncház zárta, ahol Péterbencze Anikó és Máté fia tanította az itteni diákoknak a moldvai táncokat. Mindenki élvezte s figyeltük milyen könnyedén megbirkóztak a feladattal. Nekünk persze egyszerű volt a tanulás, hiszen mi már eleve ismertük a lépéseket. Együtt táncoltunk, nevettünk egy csodás nap befejezéseként.
Toroczkay Kati néni, a KEMCSE alelnöke is meglátogatott bennünket. Azt mondta, hogy nem tudta megkülönböztetni a csángó gyerekeket az itteniektől, annyira összeolvadtunk egy közösségbe. Hozott nekünk finom barackot és édességet. Sok mindenről írhatnánk még, az esti kártyapartikról, a kellemes beszélgetésekről, ami, ha nem ment magyarul, akkor ment angolul vagy éppen románul, a lényeg az, hogy megértettük egymást, egy hétre egy közösséggé formálódtunk. Együtt néztük a focimeccseket, persze azért nem mindenki ugyanannak a csapatnak drukkolt. Az viszont világosan kiderült, hogy Jolanda néni többet tud a fociról, mint a madarakról, még egy fogadást is megnyert. Együtt kiabáltunk minden gól után.
Eljött az utolsó este, körbeültük a tábortüzet s elbúcsúztattuk a nyolcadikosokat. Alex, aki egy trunki fiú, még énekelt is egyet, majd megköszöntük a tanároknak a fáradozásaikat. A konyhás néniknek a sok finomságot, s külön köszönetet mondtunk Andrea igazgató néninek, hogy újra itt lehettünk. Piroska néninek és Mónika néninek, hogy elhoztak bennünket és, hogy egész évben tanítják a magyar nyelvet nekünk. Robi bácsi hozott finom bonbonokat, amit szétosztottunk a Németvölgyi Általános Iskola tanárainak, s Jolanda nénitől kaptak egy szép csángó könyvet. Mindig kedvesek és megértőek voltak hozzánk, óriási szeretettel fogadtak bennünket.
Nagyon sok pénz kell ahhoz, hogy egy ilyen táborozás megvalósuljon, így szeretnénk megköszönni azoknak, akik ezt lehetővé tették. A XII. Kerületi Önkormányzatnak, akik biztosították a helyet, s az ebédet nekünk, a Németvölgyi Általános Iskola igazgatónőjének és tanárainak a programokért és a szeretetükért. Az anyagi támogatást a Szentendrei Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesületnek, Kun Csaba képviselő vezetésével, a Szentendre Gyökerei Baráti Társaság Boda Anikó Képviselő asszony vezetésével, hogy megszervezték a jótékonysági koncertet a táborra. Külön köszönet jár a két trunki falugazdának, Kővári Róbertnek és Dobozi Róbertnek, akik nagy összegben hozzájárultak a program megvalósításához, az AMMOA és a KEMCSE anyagi támogatását s mindenkinek, akik segítettek nekünk. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen sokan mellénk álltak, hogy ilyen tanárnőnk volt, mint Maczkós Piroska, de leginkább azért, hogy van egy Jolanda nénink, aki 12 éve sosem hagyta cserben a gyerekeket, s mindig jöhettünk a táborba. Ő volt a motorja és szervezője ennek a csodás hétnek, s remélem, hogy jövőre is jöhetünk. Köszönjük! Isten fizesse, ahogy mi csángók mondanánk!
A diószéni és trunki táborozók