top of page

MEGHÍVÓ A MÁRCIUSI KLUBRA


Szeretettel hívjuk és várjuk a Keresztszülőket, támogatóinkat és barátainkat a 2022-es év első klubdélutánjára, amelyet március 5-én 14 órától 16 óráig tartunk


a Hegyvidéki Kulturális Szalon első emeleti termében

(címe: 1124 Budapest, Törpe utca 2.)


A klubdélutánt megelőzi a közgyűlés , amelynek meghívóját itt a honlapunkon olvashatják, a KEMCSE tagjai pedig külön értesítésben is megkapják .


A hivatalos program után nagy örömmel köszöntjük a csángómagyar Petrás Róbertet, akinek végig figyelemmel kísérhettük magyarországi egyetemi tanulmányait az ELTE TTK geográfus szakán, és aki készülő szakdolgozatának témájából ,, A településméret és az asszimiláció összefüggései a moldvai csángók körében ” - címmel tart előadást. Ezt követően szívesen válaszol a hallgatók kérdéseire.


Egészségünk védelme érdekében kérjük, a maszkot ne hagyják otthon.


A KEMCSE nevében:


Jolanda Willemse Büttner Sarolta

KEMCSE elnök programfelelős



PETRÁS RÓBERT


Diószénben születtem 1997-ben. Ott végeztem el az alapiskolát, 7 éves koromban kapcsolódtam először a MCSMSZ valamint a KEMCSE magyar oktatási programba és azóta is igyekszem minél aktívabban reszt venni a különböző eseményeken. 2012 és 2016 között végeztem el a középiskolát a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus gimnáziumban, majd leérettségiztem, és beiratkoztam a budapesti Balassi Intézetbe egyetemi előkészítő képzésre, 2017-ben vettek fel az ELTE TTK földrajz szakra, amit 2020 decemberében be is fejeztem. 2021 szeptembere óta mesterizek az ELTE TTK geográfus szakon, terület- és településfejlesztés szakirányon. A szakdolgozatom témája, amiről az előadást is fogom tartani a következő : ,, A településméret és az asszimiláció összefüggései a moldvai csángók körében .”





bottom of page