top of page

MEGTARTOTTUK A KARÁCSONYI KLUBOT

Frissítve: 2023. jan. 3.

December 10-én tartottuk meg a KEMCSE ez évi utolsó összejövetelét, ahol nemcsak a karácsonyt, hanem megalakulásunk 15. évfordulóját is ünnepeltük. A feldíszített teremben ünnepi hangulat és rengeteg ajándék várta az érkezőket.



Műsorunkat tagtársunk, László Ildikó éneke indította, Cesar Franck örökzöld művét, a Panis Angelicus-t orgonakísérettel adta elő. Ezután elnökünk, Jolanda Willemse köszöntötte az egybegyűlteket, majd megemlékezett az elmúlt 15 év történéseiről. A 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról tartott, rossz emlékű népszavazás után Böjte Csaba testvér felhívására rengetegen jelentkeztek támogatónak, képletes keresztszülőnek a csángómagyarok megsegítésére. Az ő összefogásukra alakult meg - hivatalosan 2007. január 28-án - a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület, a KEMCSE. Az alapító okiratban lefektettük, hogy a továbbiakban milyen tevékenységeket tartunk fontosnak. Sokoldalú vállalásunkat az alábbiakban csak címszavakban soroljuk fel:

  • A nagy szegénységben élő csángómagyarok hathatós megsegítésére mindenképpen támogatókra volt szükségünk, ezért alakult meg a „Legyen Ön is keresztapa, keresztanya” program, amelynek segítségével sikerült olyan keresztszülőket találni, akik szívesen bekapcsolódtak a támogatói körbe;

  • 2007. szeptemberétől működnek klubjaink, amelyek a keresztszülők számára tájékoztatást, új ismereteket adnak a moldvai magyarok múltjáról, hagyományairól, jelenéről;

  • A pandémiáig évente rendeztünk a moldvai magyar tanárok részvételével keresztszülő-tanár találkozókat, amelyek a legközvetlenebb információt nyújtották a keresztgyermekekről a támogatóknak. A tájékoztatást szolgálja honlapunk, a rendszeresen megjelenő online Hírlevelünk, a 2018-ig megjelenő Naputánjáró című újságunk, az azonos névvel megjelent társasjáték és könyveink is;

  • Fontos számunkra a Moldvában megrendezésre kerülő vetélkedők anyagi és személyes részvételünkkel való támogatása;

  • Nagy szervező munkát és anyagi ráfordítást igényelt a magyarországi és erdélyi táborok szervezése, amelyeken megtapasztalhattuk a csángó gyermekek és szüleik egyre javuló életkörülményeit;

  • Szoros kapcsolatot ápolunk a csíkszeredai bentlakás tanáraival és csángó diákjaival. Bevonjuk programjainkba és támogatjuk a Magyarországon tanuló - egyetemistákat;

  • A jótékonysági rendezvényeink bevételei is csángó gyerekek támogatását szolgálták;

  • 2008-ban megalakult a KEMCSE vallási csoportja. Két nyelvű imakönyvek készültek, amelyek elősegítik a hitgyakorlást Moldvában. Tampu-Ababei József atya vezetésével húsvét előtt keresztutat járunk, imádkozva a moldvai és magyarországi magyarok közötti szeretet erősítéséért;

  • A karácsonyi csomaggyűjtés egész éves munkánk egyik legfontosabb eseménye. Célkitűzésünk, hogy valamennyi, a magyar oktatásban résztvevő kisdiáknak juttassunk egy kis karácsonyi ajándékot. Nem tudunk elég hálásak lenni a Smart Electronic APC Kft-nek, amely ellenszolgáltatás nélkül, 15 éve szállítja Moldvába a gyermekeknek az ajándékokat.


Ezek a szép programok a keresztszülők támogatása nélkül nem jöhettek volna létre. Ezúttal is köszönjük keresztszülőink támogatását és kitartását!



Az elnöki beszámolót Gróf Zsófi gitárkísérettel előadott éneke követte, majd a Magyarországon tanuló moldvai diákok kis műsora következett: Kaszap Johanna és Veres Mihaela karácsonyi népdalokat adtak elő. Szabó Ciprián franciául elénekelt dala megcsillantotta a jövő operaénekesének tehetségét. Ezután Toroczkay Katalin karácsonyi csomagot és pénzjutalmat adott át a jelenlévő egyetemistáknak. Nagyon hálásak vagyunk támogatóinknak, többek között Felföldi Elek keresztszülő társunknak, aki jelentős összeget ajánlott fel erre a célra. Meg kell, hogy említsük Sipos Sándor urat, aki évek hosszú sora óta egyhavi nyugdíjával járul hozzá az egyetemisták jutalmazásához. Ezután következett László Ildikó előadásában egy megható karácsonyi történet (Gábor Felícia, csángó írónő könyvéből), amely annak állít emléket, hogy nem a drága ajándékok, hanem a szeretetteljes együttlét a karácsony lényege.




Ezután megint ének következett, Petrás Mária, Príma Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekes egy karácsonyi énekcsokrot adott elő. Hangja közénk varázsolta a régi templomi karácsonyi hangulatot. A műsor végére egy igazán megható családi együttes maradt: dr. Kiss-Tampu Tatiána és gyermekei énekeltek, szavaltak, citeráztak és furulyáztak gyönyörű csángó népviseletben. Nem lehetett kis feladat a kiskamasz gyerekek bevonása a szereplésbe. Műsorunk végén Albertné Révay Rita jókívánságokat mondva kiosztotta a gyönyörűen becsomagolt hagyományos búzát, amelyet Luca napján elültetve, karácsonykor örülhetünk a megújuló életnek. Eközben közösen orgona kísérettel elénekeltük a Mennyből az angyalt.



A keresztszülők nagy örömmel fogadták a műsort, és az azt követő szeretetvendégséget. Reméljük, a körülöttünk dúló általános nehézségek ellenére jövőre is találkozunk, hogy megemlékezzünk a KEMCSE munkájáról, az elmúlt év eseményeiről és készüljünk eljövendő feladatainkra.


Büttner Sarolta

programszervező

.



bottom of page