Különleges „keresztszülős-csapat” utazott 2006 augusztusában Moldvába, életükben először. Talán 20-an lehettek a kisbuszban. Sorra járták a falvakat, aztán novemberben megalapították a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesületet. (A csapat fele azóta is aktív tagunk, és mások is csatlakoztak hozzánk az idők során.)
Ezen az úton egy család is részt vett, két kamasz gyerekükkel. Akkor találkoztak először Lucával, jelképes keresztgyerekükkel, Külsőrekecsinben. A családfőt, Albert Zoltánt kérdeztem meg 2019 tavaszán, hogy mi történt azon az úton, hogy azóta is hűséges tisztelője maradt a moldvai magyaroknak.
Zoltán válasza meggyőző volt: „... nekem nagyon tetszett és rögtön megfogott a mély hitük, különösen a gyerekeké, akkor is éppen a miséről érkeztek haza... és csak azt tudom üzenni a leendő vagy már meglévő keresztszülőknek, hogy ők is éljék át velük együtt ezt a mély hitet és ezt a szeretetet, ahogyan fogadtak bennünket.” A találkozás a moldvai magyarokkal sorsfordító, megrendítő, örökre szóló és tiszteletre méltó. A vendégszeretetük meg egyenesen páratlan! Nagyon jó szeretni a moldvai magyarokat!
Miért is tisztetre méltóak a moldvai magyarok?
„Már pusztán a létükért, hitükért, megmaradásukért. Szeretem ezt a 2006-os képet, amit a templomból hazafelé igyekvő külsőrekecsiniekről készítettünk. Nemzetünk legárvábbjaiként, évszázadok óta hűséggel megtartják őseik hitét, még akár a nyelvvesztés árán is. Idén történelmi esemény történt: ők is köszöntötték Ferenc pápát gyönyörű viseletükben: románul Jászvásárban, de még többen előtte a magyar misén Csíksomlyón, szintén a hagyományos viseletükben, köztük a mi keresztgyerekeink, tanáraik, papjaik, a segítőik, keresztszülőtársaink, a barátaink is! Tiszteletre méltónak tartom azt is, hogy nagy családot vállalnak, sok gyereket, és az a törekvésük sokaknak közülük, hogy a gyerekeik megtanulják őseik nyelvét, hagyományait, hogy megtalálják a gyökereiket és át is adják majd az utódaiknak. A mi keresztgyerekeinknek, akik a magyar órákra jártak, iskolakezdés előtt, a nulladik órában kellett megérkezniük, és ehhez hajnalban kellett felkelniük, az állatokat és a kistestvéreket ellátni iskola előtt. Nagy áldozat volt tőlük! ... Tiszteletreméltó az is, hogy a moldvai magyarok művészei, tudósai, mint Iancu Laura költő-író-néprajzkutató vagy Diósi-Gábor Felícia író és a többiek, az egyre növekvő értelmiségi rétegük tagjai mindig az övéikért dolgoznak, bárhol is élnek a világban, ahogyan az első költőjük, Lakatos Demeter is tette 100 éve. Sokan vissza is térnek a tanulmányaik után a szülőfalujukba, ahogyan Dr. Nyisztor Tinka vagy Mátyás Mónika (Lázárné Borika első keresztlánya) tette. Tiszteletet érdemel az a tudásanyag is, amelyet a kutatók gyűjtöttek a moldvai magyaroktól az idők során, hiszen így most mi is széles körben megismerhetjük, megtanulhatjuk ezeket az ősi nyelvjárásukban megőrzött énekeket, a bennük rejlő lelki gazdagságot, amely valaha a közös őseink sajátja is volt. Éppen a napokban néztem meg egy filmet, ami nagy hatással volt rám: Amely engem erre a világosságra hozott... - Kájoni János nyomában (1993) - Duna TV Kájoni János Cantionale Catholica című énekeskönyvének nyomait és emlékezetét kerestük Székelyföldtől, Gyimesen át Moldváig. Közreműködők: Kallós Zoltán, Petrás Mária, Papp János Szerkesztő: Péterbencze Anikó.
Ajánlom mindenkinek megtekintésre, ahogyan Tánczos Vilmos „Gyöngyökkel gyökereztél” c. filmjét is, amit az 1990-es években forgatott közel 20 idős emberrel, akik még tudták a XII. századi eredetű archaikus imádságokat. ”. Tisztelem Luca keresztlányomékat is és minden moldvai családot, akik a gyerekeiknek megadják a lehetőséget, hogy őseik nyelvét és kincseit megtanulhassák.
Elővettük a fényképalbumot is, Luca leveleit. Emlékeztünk... A szülők: Martin és Magdika, valamint a csodaszép nyolc gyerek: Mária-Krisztina, Veronika-Klaudó, Magdi, Luca, Ciprián-Florin, Sándor-Alais, Paulina-Andrea, Pálma-Gabriella! Mintha mindig ismertük volna egymást, rögtön rokoni szeretettel öleltük meg egymást 2006-ban. Úgy belefelejtkeztünk akkor az örömteljes együttlétbe, hogy majdnem lekéstük a buszt is!
Aztán később Mezőkövesden is találkoztunk Lucával Lázárné Borikánál, amikor külsőrekecsini falugazdaként egy csapat gyereket látott vendégül, aztán Budapesten is, ahol Szász Csilla tanárnővel is megismerkedtünk és barátságot kötöttünk... Sok az emlék! Nehéz választani.
Utoljára 7 éve láttuk vendégül Lucát pár napra. Megmutattuk neki Budapestet.
Búcsúzáskor Luca az étkezőasztalunk fölé feltette azt a kendezőt, amit Magdika, az édesanyja szőtt a számunkra. Ugyan Luca már Angliában él a férjével és a kisfiával, Ábellel, de a Facebook-on mindig kapjuk tőle az újabb fényképeket és a kedves magyar sorokat. A szép szőttes-kendező azóta ott van érintetlenül. A szeretet örökre összeköt bennünket, és lélekben mindig együtt lehetünk!
Köszönöm Zoltán, hogy közösen emlékezhettünk Lucára, a moldvai testvéreinkre és az életünk egyik meghatározó időszakára, amely már 15 éve tart. Azt hiszem, hogy a többi keresztszülő nevében is megköszönhetjük ezúton is Böjte Csaba testvérnek, hogy 2004 decemberében meghirdette a keresztszülő-mozgalmat. Mi az iskolában nem tanultunk a moldvai magyarokról, azt sem tudtuk, hogy léteznek. Az 1970-es évek táncházaiban figyeltünk fel a moldvai táncokra, énekekre először. Aztán Kallós Zoltán Balladák könyve megjelenése 1974-ben, igazi nagy szenzáció volt, de még akkor is tilos volt Moldvába utazni, és csak igen kevesen voltak, akik mégis megtették: Domokos Pál Péter, majd Jáki Sándor Teodóz OSB, Erdélyi Zsuzsanna, Csoma Gergely és a többiek. Tisztelet és hála nekik! Ma már a világban is egyre többen ismerik és tisztelik a moldvai magyarokat, hála és köszönet legfőképpen Tytti Isohookana-Asunmaa asszonynak, a volt finn külügyminiszter munkásságának, amelynek eredményeképpen 2001-ben az Európa Tanáccsal elfogadtatta azt a jelentést, amely a csángó magyarság jogait biztosítja. A keresztszülő-mozgalomnak köszönhetően pedig immár 15 éve mi is egy picit hozzájárulunk a moldvai magyarok hírének öregbítéséhez, legfőképpen azzal, hogy igazi személyes kapcsolatot élhetünk meg velük. Nem tudunk olyan sokat adni a keresztgyerekeinknek és a családjaiknak, hogy annál sokkal többet ne kapjunk vissza: szeretetet, összetartozást, ismeretet és tudást... Felsorolhatatlan, mi mindent! Élvezettel figyelhetjük is a keresztgyerekeink sorsának alakulását. Mi mindannyian összetartozunk!
Hívunk és várunk másokat is a sorainkba, hiszen sok tehetséges gyerek van még Csángóföldön!
Albertné Révay Rita
A portré sorozat további részeit itt láthatják.