Keresztszülő-portré: Nagy Erzsébet

Verőfényes májusi napsütésben beszélgethettem Nagy Erzsikével 2021. május 10-én Budán, egy impozáns helyszínen, a Várkert Bazárban. Hazánk legszebb épülete is látható a háttérben, ahol több évtizeden át Erzsike dolgozott. A moldvai magyarok iránti elkötelezettség köt össze bennünket immár 15 éve. Gajdári keresztszülőként, bogdánfalvi keresztszülőként és falugazdaként, valamint diószegi falugazdaként vállalt összekötő szerepet a keresztszülők és a tanárok között.



Több keresztgyereke is volt az idők folyamán, többször járt Moldvában, saját szervezésű utakon is. Keresztgyerekei: Alina és Roxi a testvére (Gajdár), Florina és Stefánia a testvére (Gajdár), Albertina (Bogdánfalva). Megkértem őt a lehetetlenre: a sok emléke közül válassza ki a legkedvesebbet.



Erzsike a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület Vallási csoportja egyik alapító tagjaként is sokat tett vallási téren, különösen a román-magyar nyelvű alapimádságok megszerkesztésében. Neki köszönhettük azt is, hogy P.Jáki Sándor Teodóz OSB atyát, a moldvai magyarok nagy apostolát is megismerhettük, akinek a nagyszerű előadásait a klubdélutánjainkon hallhattuk és aki megismertetett bennünket az Aranymiatyánkkal is. Teodóz atya temetésén is jelen voltunk 2013-ban. Örömmel hallottuk, hogy azóta Teodóz atya zenei hagyatéka is feldolgozásra került.


Kedves Erzsike! Mindnyájunk nevében ezúton is köszönöm a mai beszélgetést, az alábbi vallomásodat és a határainkon túl élő testvéreink, különösen a csángómagyarok iránti hűségedet. Kívánok Neked jó egészséget és további sikeres munkálkodást a moldvai magyarokért és a családod körében.


Albertné Révay Rita



Nagy Erzsike vallomása:


Gyimes-Moldva, csángók? Utam a KEMCSÉ-be


Mindig szerettem az utazásokat, a nyelveket, az emberi kapcsolatokat. A hetvenes évek végétől elég sokat jártam Erdélybe, túrázni, később a székelyföldi ismerősöket is rendszeresen meglátogattuk főként egy unokahúgommal. Sokat hallottunk a gyimesi csángókról és szerettünk volna oda is eljutni. Egyik utunk alkalmával a csíki ismerősökkel vonattal átmentünk Gyimesbükkre, gyönyörű táj (még egész jó állapotban volt akkor a Rákóczi vár is), de a fogadtatás eltérő volt a székelyföldiektől. Szinte csak nők voltak a házakban – magyar köszönésre románul válaszoltak vissza. Aztán a nyolcvanas évek elején ismerősöktől hallottam, hogy Moldvában gyerekeket próbáltak betűvetésre tanítani és pár napra a börtönben találták magukat. Így ezek maradtak sokáig az élményeim.

Aztán kinyílt a világ Romániában is. Az ismerőseim segítettek a segélyszállítmányok kijuttatásában, Moldvában is jártak, sőt parabola antennákat is szereltek a Duna Tv vételére Erdélyben és Moldvában. A tudomásomra jutott, hogy Kacsika búcsújáróhelyen összegyűlnek a moldvai katolikusok. Fölkerekedtünk a férjemmel, és 2006 nyarán vonattal és busszal elmentünk az első moldvai utunkra. Kacsikában magyar misét is találtunk a Grottánál, vasárnap 8-kor. Ahogy szombaton járkáltunk a Bazilika környékén lévő dombon, sokszor hallottunk magyar beszédet. A pusztinaiak meg is szólítottak bennünket, hogy jöjjünk mi is a magyar misére, csatlakozzunk hozzájuk. Próbáltuk a többi magyarul beszélőnek is felhívni a figyelmet a magyar misére, de nem jártunk sikerrel: elkomorult az arcuk. Úgy láttuk, hogy egy belső, beléjük nevelt ellenállás, félelem jelent meg a hagyományokat tisztelő, buzgón imádkozó emberek arcán.



A misén aztán találkoztunk Teodóz atyával, és utána a pusztinaiakkal együtt átvonultunk egy templomkertbe. Az első ismerkedések, beszélgetések itt már elkezdődtek. Szabófalván leszálltunk a vonatról. Ebben a faluban is tudtunk magyarul értekezni akkor, igaz némelyek nagyon érdekes torok-hangokat használtak. Óvatosan közelítettünk hozzájuk, nem akartuk bajba juttatni őket. Végül az első asszonynál aludtunk napnap, aki megszólított bennünket. Életre szóló élmény volt! Később is meglátogattuk őket, rokonként fogadtak bennünket.

Hallottam később a keresztszülő-mozgalomról, de sokáig gondolkodtam, mit tegyek. Szabad-e ezekbe a folyamatokba beleavatkoznunk, vagy csak laza kapcsolatot kéne tartani velük. Félév után aztán megérlelődött bennem, hogy együtt, csapatban többet tehetünk. Jelentkeztem. Gajdárban kaptam az első keresztlányomat. A gajdári tanárházaspár vallomása a honlapon nagyon szimpatikus volt. Csatlakoztam a KEMCSÉ-hez is. Már az első klubdélutánon találkoztam moldvai gyerekekkel: Márton Attila hozta el őket Lészpedről.



Barátaim közül is többen csatlakoztak hozzánk. Az egyik barátnőm a Kodály Kórusiskolában tanított, és az ő szervezésében több évig küldtek az alsós gyerekek karácsonyi csomagokat név szerint a moldvai gyerekeknek: Gajdárba, Bogdánfalvára és Nagypatakra. A gyerekek a képen látható módon, szép rajzokkal köszönték meg. A diószegi gyerekeknek 20-25 csomagot a tornacsapat és kolléganők segítségével küldtünk egyik karácsonyra. Ez is név szerint történt, mert szerintem így személyesebb és az iskola is ragaszkodott hozzá. (A tanárok adták meg a gyerekek neveit.)


A keresztszülők velem együtt naiv, jóindulatú, segítőkész emberek. Szerettünk volna vallási téren is segíteni a magunk szűk eszközeivel a moldvai magyaroknak. Nagy lelkesedéssel fogtunk a munkához a vallási csoportunk tagjaival. Az alapimádságok és a magyar nyelvű mise megértéséhez román-magyar nyelvű kiadványok összeállításában segédkeztünk. Teodóz atyánál is jelentkeztünk, hogy irányítást kapjunk tőle. Az első hívásunkra találkozott velünk: a Kelenföldi pályaudvaron két átszállás között. Utána csak erősödött vele a kapcsolatunk. Ő igazán ismerte a csángómagyarokat, hiszen már a hetvenes évektől járt át rendszeresen Moldvába: gyűjtötte a népénekeket, erősítette a lelkeket. Személyesen is szemtanúja voltam egy kedves jelenetnek egyszer Csíksomlyón: a csángó mise után egy asszony-csoport nagy szeretettel kereste meg őt, mint szeretett gyóntatójukat. Bizonyos vagyok abban, hogy Teodóz atya a szívében őrizte a moldvai magyarokat egész életében, és bizonyosan a halálában is törődik velük.


Szívesen emlékszem sok szép élményre: értékes előadásokat hallottunk a keresztszülők klubdélutánjain hiteles emberektől, akik Moldvában születtek, vagy sokszor jártak kint közöttük. Megismertük a moldvai idős asszonyoktól gyűjtött, eltűnőfélben lévő imádságokat is. A nyári táborokban nálunk nyaraló gyerekek is nagyon élővé tették a kapcsolatainkat, ismereteinket. A legkedvesebb élményeim pedig a moldvai útjaimon születtek, amikor az otthonaikban is felkerestük a gyerekeket és megismertük a családjukat és a szomszédaikat is. Ezek során egyre jobban tisztult a moldvaiakról alkotott ismeretünk és sok mindent megértettünk a tartózkodásukból, viselkedésükből. Értékes embereket ismertünk meg bennük.



Az idők során az itt tanuló egyetemistáink érdeklődését is próbáltuk felhívni Budapest rendkívüli kulturális kínálata iránt. Egyre jobban kinyíltak ők is felénk. A legkedvesebb szavakat az egyik anyukától kaptuk, aki elmondta, hogy ezer kilométerre vannak a gyerekeik és onnan nagyon nehéz őket segíteni, de olyan megnyugvás a számukra, hogy mi itt vagyunk „pótszülőként”. Úgy gondolom, hogy a tapasztalatokkal, amit az itteni és a nyugati tanulmányaik alatt szereztek, megerősítette az önbizalmukat, és tudják, hogy ők is értékes emberek, mint bárki más. Nagyszerű látni azt is, hogy a moldvai tanárok is egyre többet kezdeményeznek a falvak hagyományain alapuló találkozókat, versenyeket, amik egyre jobban előhozzák népük rejtett kincseit, bemutatásra és megőrzésre. A román hatóságok is enyhülni látszanak, talán megértik, hogy semmi bajt nem viszünk közéjük és a hagyományok erősítése csak a javára válik az egész közösségnek.


Nagyon köszönöm a számtalan tanárnak, akiket megismerhettem, a sok törődést a moldvai gyerekekkel és a családjukkal. Némelyek szinte maguk is gyerekek voltak még, amikor odakerültek. Most, a pandémia idején ugyan személyesen nem találkozhatunk, de ezek a rokoni, baráti kapcsolatok már el nem szakíthatók. Biztatok mindenkit, hogy amint lehet, látogasson el Moldvába, ha teheti menjen el a templomba is, ismerje meg az ott élő embereket. A helyiek mindig megérzik az őszinte közelítéseket. A KEMCSE keretein belül mi is tudunk egy pici jót tenni: hasznos ügyért dolgozhatunk, sok értéket is képviselhetünk, és közben egymást is építhetjük, ismereteinket gyarapíthatjuk. LEGYEN ÖN IS KERESZTAPA, KERESZTANYA!