Keresztgyerekeink a mi büszkeségeink. A 15 éves keresztszülő-mozgalom alatt mindnyájan felnőttek és megállják a helyüket különféle területeken, nagy örömünkre. Az egyikük Gál Emília, Magyarfalu szülötte, akivel 2019. augusztus 19-én beszélgettem a Csángó Fesztivál egyik rendezvényén. Emike is ott táncolt a fellépők között. Az örömteli ölelések után a közös emlékeinkről kérdeztem őt. Hogyan emlékszik a keresztszüleire? Vannak-e kedves emlékei? Tudtuk-e őt segíteni valamilyen formában a közös életszakaszunk során?
Az igazi összetartozás örömével hallottam Emikétől, hogy jó szívvel emlékszik a keresztszülőkre, a klubdélutánjainkra, ahol gyakran fellépett és a közös beszélgetéseinkre is. Hatodikos korában lettek először keresztszülei. Egy fénykép is készült róla ebben az időben, ahol Kovács Melániával látható.
Emike látható egy filmen is, amely 2015-ben készült az egyik berekfürdői jótékonysági estünkön, ahol ő is szerepelt (ld. a 2. percnél), az est végén pedig együtt énekelték a Csángó himnuszt Diósi (Gábor) Felíciával, Dr.Kiss-Tampu Tatianaval, Botezatu Izával és Kovács Krisztiánnal (ld. a 4,40 percél.) Torockay Katalin alelnökünk is beszélt nagy szeretettel Emikéről a róla szóló keresztszülő-portréban.
Budapesten és Angliában több egyetemet is elvégzett. Emike maga erről így vall: „Budapesten, az 1 éves egyetemi előkészítő után az Elte BTK Anglisztika szakára iratkoztam be, ahol 2016-ban megszereztem a diplomámat. Ezt követően Viskre, Kárpátaljára mentem, ahol 9 hónapig a Nemzetpolitikai Államtitkárság kárpátaljai értékmentő programján vettem részt 9 hónapig. 2017 szeptemberében Londonba költöztem, ahol elvégeztem a Nemzetközi Turizmus Menedzsment mesterképzés szakot a Greenwich Egyetemen.” Köszönjük a fényképeket is: az egyik tavaly készült, ahol a családja körében látható, a másik 2016-ban, a diplomaosztón, ahol keresztapja, Zsilinszki Endre is jelen volt.
Emike a tanulmányai sikeres befejezése után visszatért az övéihez, és itt találta meg a hivatását is, az MCsMSz alkalmazásában 2019. május 2-a óta. Ezúton is szeretettel gratulálunk! A feladatköre a csángóföldi gazdaságfejlesztési program koordinálàsa, alelnökként. Büszkék vagyunk mindannyian, mi keresztszülők is rá, hiszen szinte rokoni szálak szövődtek köztünk a közös karácsonyok, ünnepek, programok kapcsán az utóbbi évek alatt.
Drága Emike! Minden moldvai magyar, az őseid, valamint a keresztszüleid és mindannyiunk nevében köszönöm, hogy olyan kitartóan és szorgalmasan tanultál, és hűséggel hazatértél. Kívánunk Neked további sok sikert a magánéletedben és a hivatásod gyakorlása terén is, a moldvai magyarok javára és mindnyájunk örömére. Isten áldjon meg minden kegyelmével!
Albertné Révay Rita
Comments