XXXVII. Keresztszülő-portré: Nagy Zoltán
- 2 órával ezelőtt
- 4 perc olvasás
A budapesti Duna-parton beszélgettem régi könyvtáros-kollégámmal és keresztszülő-társammal, Nagy Zoltánnal 2025 nyarán (június 6-án), a közös emlékeinkről, amely a nemzeti könyvtárunkhoz és a moldvai magyarokhoz is köt bennünket, talán örökre.
Örömmel osztom meg most Zoli vallomását a diószéni keresztlányával, Rafaelával kapcsolatos legkedvesebb emlékeiről, de a családi gyökereiről és a moldvai magyarokhoz fűződő érzéseiről is.
Tavaly nyári beszélgetésünk idején még nem tudtuk, hogy a háttérben látható Parlamentben, a 2025. augusztus 20-i ünnepség keretében a kitüntetettek között lesz Zoli is, elnökasszonyunkkal, Willemse Jolandával együtt, amikor is Zoli a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesül majd, Jolanda pedig megkapja a Szentendre Díszpolgára címet. A 2017-es évben is együtt vehettek át magas kitüntetéseket, munkásságuk elismeréseként. Akkor Jolanda a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapta, Zoli pedig a könyvtárosok legmagasabb kitüntetésében, a Szinnyei József díjban részesült. Ezúton is gratulálok nekik a keresztszülők nevében is!
Volt közös témánk tehát bőven Zolival a beszélgetésünk során: régi munkahelyi emlékek is, hiszen mindketten az Országos Széchényi Könyvtárban fiatalon kezdtünk el dolgozni az 1970-es években, egészen a nyugdíjba vonulásunkig. Két fénykép látható itt rólunk 1995-ből és 1996-ból, amikor főigazgatói kézfogást kaphattunk könyvtári ünnepségeken.
A húszéves keresztszülő-mozgalomban eltöltött időnkről is beszélgettünk és fényképeket nézegettünk, amik Zoli alábbi vallomásába is bekerültek. Már akkor tervezgettük, hogy esetleg majd a régi munkahelyünkön bemutathatnánk a Szeret vizén innen és túl című könyvünket, ami meg is valósult az év végén, Luca-napkor. Itt olvasható a cikkünk erről.
Zolival együtt mindketten valljuk: jót tenni és keresztszülőnek is lenni jó!
Albertné Révay Rita,
KEMCSE alapító tag
Nagy Zoltán keresztszülő, fotótörténész és könyvtáros vallomása:
Mint „keresztszülő” a moldvai csángómagyar gyerekek magyar oktatásának régóta vagyok a lelkes híve. Emlékeim szerint 2007 végén vagy 2008 elején megkeresett engem egy fényképész (külsős) munkatásam az Országos Széchényi Könyvtárban, hogy csatlakozzak a nemrég megalakult KEMCSÉ-hez. (Ekkortájt Erdéllyel foglalkozó fotótörténész voltam, az OSZK Fénykép- és Fotóművészeti Tárának a vezetője, ahol 1971 óta dolgoztam.) Meggyőzött arról, hogy ebben a nagyszerű, önzetlen csapatban éppen olyan emberekre van szükség, mint én. Csatlakoztam. A kérésére szívesen igent mondtam. Én sem akarom, hogy elvesszen ezen távoli nemzettestvéreink ősi, szép csángómagyar nyelvjárása.
Miután a családunkban Édesapámnak, aki neves művészettörténész volt, hét unokatestvére élt a már Romániához átkerült Arad környékén, egészen a Csiki medencében szétszóródva, sokat utaztam arrafelé. Így már 14 éves koromban egyedül indultam el, hogy felkeressem a Csíkzsögödön élő Nagy Imre bátyánkat, az Erdély-szerte híres és ismert festőművészt, aki lelki jó barátja volt atyámnak. A festő már ekkor elvitt engem a csíki csángó falvakba is. Láthattam a körülményeiket az 1960-as években. Nagy Imre egyik zsögödi festménye látható ezen a képen.
Könnyű volt csatlakoznom ehhez a nemes ügyet szolgáló keresztszülő-csapathoz, akik az alapításuktól akkor még a Háló Katolikus Közöségek Központjában találkoztak minden második szombaton a Ferenciek terénél lévő épület egyik emeletén. Itt aztán örömmel tapasztaltam, hogy ismerősök is vannak az alapító tagok között: Albertné Révay Rita például, aki OSZK-beli közvetlen kollégám volt, több mint negyven éven át, aztán szomszédokat is találtam: Torvaji Lászlóékat és a Görög-házaspárt, Lacit és a feleségét, Erikát, akikkel a Panoráma Lakásszövetkezetünkben lakunk. Az első képen keresztszülők láthatók a Háló Központban 2008 körül, a második képen pedig a feleségemmel, Líviával vagyunk láthatók. Lívia egészen a haláláig aktív keresztszülő volt és sokat tett a moldvai magyar gyerekekért.
A hasonló felfogású, magyar keresztény emberek közösségében hamar segítőkre találtam és igyekeztem minél előbb egy kis csángómagyar keresztgyermeket találni, akinek az oktatását anyagilag támogathattuk a feleségemmel, Nagyné Novák Lívia kertészmérnökkel együtt. Lívia egyre aktívabb lelki kapcsolatba került a gyerekekkel és a keresztszülő-mozgalommal. Közel egy évtizeden át több kis keresztgyerekünk fordult meg az otthonunkban a magyarországi tartózkodásaik alatt. A lakásunkban eltöltöttünk velük sok szép napot vagy hetet. Több faluból fogadtunk gyerekeket éveken át, főleg diószéni gyerekeknek voltunk a keresztszülői. Egy Szabó Mónika nevű 8 éves kislányra emlékszem, ő volt az első. Petrovics Sándor, a Kovász Egyesület vezetője többször megkért, hogy fogadjunk be egy külsőrekecsini leánykát az augusztus 20-i ünnep idején, amikor az ő vezetésével tíz éven át vonultak a csángó gyerekek szép viseletükben a körmeneteken. Aztán Jolanda Willemse segítségével, Diószén szeretett és kiváló falugazdája révén egy Butnarasu RAFAELA nevű, nagyon aranyos leányka lett 2013-tól a keresztgyerekünk, hosszú éveken át.
Rafaela igen szorgalmasan és sűrűn írt nekünk nagyon szép leveleket magyarul, amiket a saját rajzaival díszített. Egyszer még egy Tabay Ede versidézettel is gazdagította a nekünk írt húsvéti köszöntését. Megszerettük őt és bár sokat nem tudtunk találkozni vele, de a diószéni tanárával, Boros Dezsővel gyakran beszélgettünk róla a keresztszülő-tanár találkozókon. (A képen a 2016-os találkozón vagyunk lefényképezve Jolandával együtt.) Rafaela igen eredményesen tanult, fejlődött ezen évek alatt. Sajnos aztán a feleségem tragikus halála után már a közvetlen kapcsolatom megszakadt Rafaela családjával, de a szeretetünk és a közös élményeink a mai napig élénken és tartósan bennem élnek. Remélem, hogy egy jobb és szebb élete lett neki is, és szép emlékeket őriz ő is velünk kapcsolatban.
Az egyéni sorsom úgy hozta, talán nem is véletlenül, hogy éppen Jolanda Willemsével együtt kaptunk kitüntetéseket. Először 2017-ben, amikor Jolanda a több évtizedes keresztszülői és a KEMCSE elnöki munkája elismeréseként kapott magas állami kitüntetést, ugyanakkor én meg a Szinnyei József-díjat vehettem át. Vele együtt lehettem az ünnepségen a Vigadó épületében. Akkor és ott fogalmazódott meg mind a kettőnkben, hogy a KEMCSE tagjainak sokszor igen kemény és kitartó munkája történelmi jelentőségűnek tekinthető: nélkülünk már sok-sok csángómagyar gyerek hangja és ősi nyelve veszett volna el az összmagyarság és a világunk számára.
Egyetértettünk abban Ritával a beszélgetéseink során, hogy a több évtizedes kitartó hűségünknek értelme volt. A csángómagyar gyerekek magyar nyelvű oktatása nagyon értékes, amit mi is picit szolgálhattunk a magunk eszközeivel. A csángómagyar ősök kincsei megmaradnak az utódokban. A dalaik éneklése közben is ezt olvashatjuk ki a csillogó szemük ragyogásából. Érdemes értük továbbra is folytatnunk a támogatásukat a mostani, sokszor még nehezebb időkben is.
