A keresztszülő-mozgalomban talán az a legszebb, hogy különféle területeken önzetlenül tevékenykedő emberekkel létesíthettünk kapcsolatokat a 15 év alatt: tanárokkal, hagyományőrzőkkel, támogatókkal is. Nem számít az ezer kilométeres távolság, az idő sem. Bármikor összetalálkozunk, a moldvai magyarok iránti szeretet azonnal összeköti a szívünket, ott ahol legutóbb abbahagytuk. Így történt ez Ládi Erikával is, akivel 2019. augusztus 19-én beszélgettem az Ybl Ház moldvai táncos rendezvényén. Erika 2009-től tanított Csíkfaluban pár évig. Talán elsőként utazott ki Magyarországról, Egerből. Megkérdeztem tőle, mik a legszebb emlékei a moldvai magyarokkal kapcsolatban?
Miért is jó keresztszülőnek lenni? Például azért, hogy segíthetjük a tanárokat, akik a keresztgyerekeinket oktatják, hogy közösen örülhessünk velük együtt a gyerekek előrehaladásának.
Nagyon jó velük együtt szeretni a keresztgyerekeinket, a moldvai magyarokat!
Kedves Erika! Hála az őszinte szavaidért, az alább olvasható vallomásodért, ahol megörökíted a „csángós” kifejezéseket, és mi valamennyien értjük is ezeket, valamint a fényképeidért is, az önzetlen szeretetedért, minden tanításodért és segítségedért, amellyel támogatod a moldvai magyarokat. Igazad van, biztosan többet kapunk mi tőlük, mint amit mi valaha is adtunk. Örök hálával tartozunk a moldvai magyar közösségnek a szeretetükért, akikkel kapcsolatba kerülhettünk, és általuk egymással is. Isten áldjon meg Téged, őket és mindnyájunkat!
Albertné Révay Rita
LÁDI ERIKA VALLOMÁSA, EMLÉKEI:
Az életben a nagy dolgok véletlenül történnek velünk, legalábbis sokszor így hisszük!
Egy újsághirdetéssel kezdődött! Tanárokat kerestek Moldvába, akkor úgy éreztem, ez nekem szól!
A legelső találkozásom a moldvai falvakkal döbbenetes volt! Csíkfaluba, egy különös, számomra "idegen" világba csöppentem. Nem tudtam románul, nem mindig értettem meg elsőre a 'csángós' beszédet. A körülmények is nehezítették a beilleszkedésemet!
Ha valakihez be akartam jutni... ."Rikóccsa meg kend őket!" - Hogy mit csináljak? - álltam értetlenül a kapuban. Pedig milyen egyszerű, kiabáljak be, s akkor kijönnek a háziak értem!
"Gyűjjék be kend oszt faljon, minden szűvemből csánytam az ételt!" - hát?....mint kiderült, a legkedvesebb invitálás a háziak asztalához!
"Milyen hitvány vagy te a kapát is erőst nehezen fogod!" - ez a mondat ejtette kétségbe egyik látogatómat! Pedig csak soványságára vonatkozott a 'hitvány' szó!
„Faljon kend geluskát!” Jó, de mi van hozzá? „Hát kalács!” - idő kellett, míg megfejtettem a fenti párbeszéd jelentését! A geluska nem nokedli, hanem töltöttkáposzta. A kalács pedig, finomságos kemencében sütött kenyér! Istenem, de sokat megettem belőle!
A csángó szavak lassan értelmet nyertek, néha ma is használom őket! Bevontak az életükbe, jártam esküvőn, temetésen, katolikus ünnepeken! Nem hagytak magamra! Rengeteg "pózát csánytam"!
Rögvest kiderül, mi a póza!? Egyik este hallom, rikoltanak! 'Erikó', megreménykedem, hogy csánysz néhány pózat a virrasztásról!” Hosszas kérlelés után átmentem a szomszédba, ......ott volt kiterítve szegény Pável, körülötte a családja imádkozott a rokonokkal, szomszédokkal. Soha nem láttam még ilyen ravatalt, nyitott koporsóban a halott...a mellé álló családról kellett volna képeket készítenem! Nem tudtam megtenni! Átadtam a gépet Madelinának és "erőst tepelődtem" haza!
Sok 'táborát csánytam Ungáriába'.
A gyermekeknek és az asszonyoknak, akik segítettek nekem, a mi itthoni világunk volt szokatlan, sokszor érthetetlen! Ennivalóink, étkezési szokásaink...édességet enni elsőre - gyümölcsleves volt a menü! A rántott hús, az jöhetett minden mennyiségben! A madártej....eleinte, a neve miatt nem kellett, de aztán....nem volt az a mennyiség, ami el nem fogyott volna. Szerettek étteremben enni. Egerben egy bőséges, minden igényt kielégítő ebéd után....Csipri így szólt: „Erőst dórilom már Idesanyám somos babját máléval!” - erre nincsenek szavak! Az otthon utáni vágy minden jót felül ír!
Szintén Egerben a 'reformatikus' templomban történt az alábbi eset.
Kádár Zsolt Nagytiszteletű Úr meghívására vettünk részt az istentiszteleten. Álmélkodva nézték a templomot, hiányolták a kereszteket, a képeket. 'Szentes énekeket' vittünk ajándékba a gyülekezet tagjainak. A hívek könnyes szemmel hallgatták a gyermekeket. Virgil a templom lépcsőjén így szólt: - "Itt mindenki bőgetett még az emberek es!"
És mondhatnám még, reggeltől estig, de zárásként idézem Valentina írását a falujáról, az életükről!
"Az én szülőfalum Csík falu. Itt nevel az Idesanyám, itt ülnek a nyámjaim. Erdő közbe lakunk, a falun a Rákos pataka menen keresztül. Szíp csíki házakban csángó magyarok ülnek, mellik erőst dógosok. Münk katolikok vagyunk, menünk misére. A családokban sok kölyket tartnak. Van magyar iskolája is. Szűvem van hezzája, nem szeretem máshun élni."
Isten tartson meg minden csángó embert, akik áldozatot vállalva, viszik tovább őseik hagyományait, adják át azokat gyermekeiknek. Segítse, erősítse azok hitét, akik támogatják őket ebben a törekvésükben!
Ládi Erika