Ezt az összejövetelt különlegesen egyedivé tette az Egyházaskozáron élő, magyarfalusi származású Jankó Antal, paraszti önéletíró „Apa és fia” című könyvének bemutatása. A szerkesztők és a szerző könyvismertetője után dedikálásra és árusításra, valamint egyházaskozári vendégeink, Puskás Antal és Fóris Dóra műsorára került sor. Ezután Magyarfalu falugazdájának, Kascsák Tamásnak a beszámolóját hallhattuk. A klubdélutánt falugazda találkozó követte.
A klubdélutánt László Ildikó két válaszúti énekkel nyitotta meg, ezzel tisztelegtünk a februárban elhunyt nagyszerű népzene gyűjtő, Kallós Zoltán emléke előtt. Ő hitte, hogy „addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk”. Mi keresztszülők a moldvai magyar oktatás támogatásával is ezt valljuk.
A klubnap a szokásos módon Jolanda Willemse elnök rövid beszámolójával kezdődött.
A könyvbemutató bevezetéseként a kiadó nevében Pákozdi Judit büszkén említette, hogy az elmúlt évek során ez a negyedik csángómagyar témájú kiadvány, amely a KEMCSE támogatásával jelent meg. Ezt követően Albertné Révay Rita meghatottan beszélt a könyv szövegének gondozása közben született érzéseiről. (A teljes szöveg a cikk végén olvasható.)
Ezután a szerkesztő, Iancu Laura költő méltatta Anti bácsi művét. (Írását a cikk végén közre adjuk.) Jankó Antal azért vetette papírra emlékeit, hogy könnyítsen a lelkén, szinte gyónást végzett. A népi önéletírókhoz hasonlóan, tudatos céllal és közreadási szándékkal írta meg saját és édesapja életútját. Annyira fontosnak érezte ennek a visszaemlékezésnek az elkészítését, hogy ehhez idős korára vett egy számítógépet. Az írásmű fontos kordokumentumnak tekinthető, de ezen túl egyedisége abban rejlik, hogy a történelmi események leírása mellett - egy anya és fia közti, egész életet meghatározó s bizonyos értelemben lebénító viszony, - egy nem kívánt gyermek élettörténetét is feltárja.
A könyvben szereplő családi képek kivetítésével Anti bácsi mesélt szüleiről, feleségéről, a nagy nyári munkákról, a katonaságról és büszkeségéről, az általa építtetett egyházaskozári templomról. Az is kiderült, hogy megtanult tangóharmonikázni és hegedülni is. Nyolcvanadik életévén túl is aktív ember, egy újabb könyv írásába fogott. Jó volt látni, hogy Jankó Antalnak sikerült viszontagságos sorsa ellenére szép családot alapítania Egyházaskozáron. A bemutatóra elkísérte lánya és két unokája is.
A könyvbemutatót az egyházaskozári Puskás Antal tréfás meséi és Fóris Dóra lírai énekei zárták. Puskás Antal emellett fontos eseményről is beszámolt, sikerült egy nagyon régi házat megvásárolniuk, megmentve azt az enyészettől, és ami felújítás után Csángó Közösségi Házként fog működni. A tervezett felújítási munkákat Kelemen Gábor fotói illusztrálták. Látva Puskás Anti elszántságát, biztosak vagyunk a vállalkozás sikerében.
Jankó Antal és Iancu Laura is a moldvai Magyarfalu szülöttei, ezért döntöttünk úgy, hogy erre az eseményre meghívjuk Kascsák Tamást, Magyarfalu falugazdáját, számoljon be a falu mai oktatási helyzetéről. Alapvető fontosságúnak tartja, hogy jó kapcsolatokat kell ápolni a tanárokkal, lehetőség szerint részt kell venni a helyi rendezvényeken és támogatni kell azok szervezését.
Elmesélte, hogy néhány évvel ezelőtt egy tehetséges kisfiú nem akart magyarórára járni, mire a tanárok rábeszélték, hogy induljon egy szavaló versenyen. Ott azután második helyezést ért el, és azóta lelkes látogatója a magyaróráknak. Lám-lám, sokszor egy ötleten múlik a gyermekek bekapcsolása az oktatásba. Nagyon örülünk, hogy fiatal, lelkes kapcsolattartója van Magyarfalunak. További jó együttműködést kívánunk a tanárokkal, Annamarival és Csabával, valamint a keresztszülőkkel!
A klubdélutánt a falugazdák találkozója, és tapasztalatcseréje követte, több új falu is kapott falugazdát.
Az Apa és fia című könyv kiadását a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Lejegyezte
Büttner Sarolta programszervező
A fotókat készítette: Prekrit Judit
Iancu Laura köszöntője
Szeretettel köszöntöm a kedves Keresztszülőket, Jelenlévőket!
Mielőtt bemutatnám néhány szóban a KEMCSE legújabb kiadványát, Jankó Antal könyvét, engedjék meg, hogy fejezzem ki köszönetemet az Egyesület irányában, hogy felkarolta az ügyet, és a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak, hogy támogatta a kötet megjelentetését. Név szerint is köszönetet szeretnék mondani Pákozdi Juditnak, Albertné Révay Ritának, Almássy Valinak és László Ildikónak, továbbá a könyv tördelőjének: Dávid Szabolcsnak, és Mindenki másnak is, aki a könyv megjelentetéséhez hozzájárult.
Köszönet illeti a szerzőt, Jankó Antalt is, aki megírta az utókor számára édesapja és saját életének történetét, közvetetten a magyarfalusiak és az egyházaskozáriak hétköznapjainak fényes és árnyoldalait. Óriási munka és teljesítmény ez, lelki és szellemi tekintetben egyaránt, hiszen a szerző nem kevesebbre, mint arra vállalkozott, hogy visszapillant az életére, szembe néz a nagyon sok tekintetben kegyetlen 20. századdal, és leszámol, elszámol a sérelmekkel, a kudarcokkal, tükröt állít ellenségei, végső soron a „világ”, az emberiség elé. Talán nem túlzás úgy fogalmazni, hogy az Apa és fia egy nagylélegzetű, nyilvános gyónás, messze több, mint egy értékes könyv.
Jankó Antal és édesanyám unokatestvérek. De egészen addig, amíg Jáki Sándor Teodoz atya valamikor a ’90-es évek végén magával vitt egyik kozári útjára, nem ismertük egymást. A rokoni kötődés magától felelevenedett, nem túlságosan gyakran, de azért időközönként megfordultam náluk. Nagy segítségemre voltak a Magyarfalusi emlékek című fotóalbum összeállításakor. A gyűjtések alkalmával folytatott és rögzített beszélgetéseken világosság vált, hogy Anti bácsi érdeklődése egykori szülőfaluja, Magyarfalu, és egyáltalán a múlt iránt átlagon felüli. Egyedülálló és irigylésre méltó emlékező- és elbeszélői-tehetsége. Amikor 2015 januárjában elújságolta, hogy megírta élettörténetét, nem igazán lepődtem meg. Azon sem lepődtem meg, hogy számítógépet vásárolt, és megtanulta azt használni, továbbá azon sem, hogy amikor egy-két évvel ezelőtt egyik konzultációnk alkalmával felkerestem otthonában éppen a román nyelv tanulásával foglalatoskodott. Jankó Antaltól semmi nem meglepő. Egész élettörténete, a leírt történetek, események, esetek a túlélés, a kitartás és a hűség erényéről és gyümölcseiről tesznek tanúbizonyságot. És ami minket büszkeséggel tölt el az az, hogy a könyv egy Moldvában született, a második világháború alatt Magyarországra telepedett, élettől elszakadó, új életbe kapaszkodó, sokat megélt ember tollából keletkezett.
És akkor néhány szót magáról a könyvről.
A könyvben két kötet rejtőzik. Az egyik Jankó János (1901–1977) élettörténete, a másik Jankó Antal (sz.: 1936) életrajza. Mindkét írásmű szerzője Jankó Antal. Édesapja, egy kockás füzetbe maga is megírta élettörténetét, amit Jankó Antal látott és olvasott, ám miután a füzetnek idővel nyoma veszett, emlékezetből rekonstruálta, írta újra.
Jankó János eltűnt írása az 1960-as években keletkezhetett, Jankó Antal a kétezres évek elején fogott hozzá a munkához, amikor – egészségügyi állapota – már nem tette lehetővé a gazdálkodás folytatását. Ekkor akadt idő ennek a munkának az elvégzéséhez.
Ahogy említettem, 2015 elején keresett meg Anti bácsi azzal a kéréssel, hogy írjak egy előszót a könyvéhez, ill. működjek közre a kiadásában. Több, ilyen-olyan körökben megtett sikertelen próbálkozás után végül a KEMCSE, és személyesen Pákozdi Judit bizalmának és nagyvonalúságának köszönhetően ma kézbe foghatjuk a kötetet.
Ahogy említettem, a kéziratot Anti bácsi a számítógépen írta meg, miközben tanulta a word és egyáltalán a számítógép használatát. Anti bácsi pontosan úgy ír, ahogyan beszél, azaz a kéziratra a szóbeliség törvényszerűségei jellemzőek. Ezek a körülmények egy sajátos és egyedi kézirat keletkezését eredményezték, amit – anélkül, hogy egy fikarcnyi hamisítást is elkövettünk volna rajta –, a könnyedébb olvasás érdekében szerkesztői munkának vetettünk alá. A szerkesztés mellett némi rövidítést is elkövettünk, ismétlődő vagy „mellőzhető” részleteket – a terjedelmi korlátok miatt – kihagytunk.
Jankó Antal – a népi önéletírókhoz hasonlóan – nem felkérésre, hanem saját elhatározásból írta meg élettörténetét éspedig a publikálás szándékával. Az élettörténetekben – a műfajra ismétcsak jellemző módon – az életút jeles vagy jelentős fordulói, történései kapnak helyet (születés, gyermekkor, iskolák, szerelem, család, áttelepedés, beilleszkedés, munka, otthonteremtés stb.). Szűkebben a két személy élettörténetét látjuk felelevenedni, de ott lebeg a háttérben a 20. század elei magyarfalusiak élete, az áttelepedés története és az egyházskozárivá, magyarországivá válás cseppet sem tehermentes körülményei. A könyv tehát nemcsak személyes történelem, kordokumentum is.
Az élettörténetek megírását két szándék motiválta: „azért írom le, hogy kicsit könnyítsek magamon”, ill. „hogy mások ne kövessék el azt a hibát, amit velem szemben elkövettek” – írja Jankó Antal. Az említett hibák, vétkek sora a könyvben bőséges kifejtést kap, valamennyi sérelem között talán a legnagyobb fájdalmat az okozta, hogy a könyv szerzőjének a nem kívánt gyermek sorsa jutott, amit egész életét meghatározó keresztként hordozott, hordoz. Nagyböjt van, talán nem félreérthető és nem szentségtörés, ha úgy fogalmazok: ez a könyv jelképesen Anti bácsi keresztje.
A kötetet egy általam jegyzett, néhány fontos információt összefoglaló Utószóval, a családi fotóalbumokból származó fotókkal, valamit a híres fotóművész, Túróczy Bálint által készített portrékkal zárul – ezúton is köszönjük művész úrnak a munkáját!
Jankó Antal kettős könyve nagyon sok tekintetben egyedülálló, értékes, és valljuk be: lelket és szellemet egyaránt próbára tevő olvasmány. Fontos kordokumentum, őszinte vallomás, és tükör a mindenkori ember számára. Kiadásával a KEMCSE nemcsak a moldvai magyarság, a magyar nemzet ügyét gondozta, hiszem, hogy az emberiség asztalára is értéket helyezett.
Iancu Laura
Albertné Révay Rita köszönete
Meghatottan és tisztelettel állok itt Magyarfalu és Egyházaskozár nagy szülöttei előtt, Iancu Laura, a kisfia, Mártonka, Jankó Antal és a családja, lánya és az unokái, valamint Puskás Antal és Fóris Dóri előtt, akiket nagy szeretettel köszöntök!
Nagyszerű érzés Anti bácsi könyvét a kezemben tartanom, amelyet Judittól most vehettem át. Sokak szerint a Gutenberg-galaxis leáldozóban van, de én a számítógépek világában is azt mondom, hogy semmilyen technikai eszköz nem tudja pótolni azt az illatot, amelyet egy frissen kinyomtatott könyvből magunkba szívhatunk!
Jankó Antallal tavaly áprilisban találkoztam először a klubdélutánunkon. Rögtön megfogott a személyiségével, a kemény élete ellenére belőle áradó derűjével. Hálásan köszönöm, hogy az elsők között olvashattam Anti bácsi sorait. Néhány vesszővel vagy pici javítással próbáltam Almássy Valival együtt segíteni a szöveg jobb megértését az olvasók számára, tiszteletben tartva az eredeti formai és tartalmi mondanivalót.
Maga a napló műfaja egy különleges atmoszférába vonja be az olvasót: a szerző gondolataiba, érzéseibe, a vele megtörtént események kapcsán. Végig a munka során valamiféle meghitt hangulatot éreztem, mintha Anti bácsi mellett ültem volna és hallgattam volna a szavait, láttam volna az arcvonásait, könnyeit, mosolyait, még talán a kacsintásait is, ahogyan engem is bevon a történetek menetébe. Városi lányként bepillanthattam a falusi életformába, gondolkodásba, kemény munkabírásba, történelmi megpróbáltatásokba, és az azokban megvalósuló helytállásba. Közben egyre természetesebbé vált Anti bácsi sajátos stílusa, a szófordulatai is, amelyek először nagyon egyedinek tűntek előttem, de aztán a közösség érzésébe, a testvériség megélésébe vontak be engem. Csodálattal tapasztalhattam ezúttal is, hogy a moldvai magyarok mindenütt megállják a helyüket, kemény munkával, szorgalommal, találékonysággal, tisztességgel. Különösen megfogott, hogy az áttelepedés során sváb családok otthonaiba rendelték őket, és hogyan próbálták együtt megoldani velük a lehetetlen helyzeteket. Még a legszörnyűbb körülmények között is tudunk jót tenni!
A 20. század megpróbáltatásai valamennyiünket keményen érintettek, minden egyes családot: városon és vidéken, az anyaországban és a határainkon túl is. Ennek a könyvnek a legfőbb értéke a számomra, hogy egy család életét megismerhettem, és rajtuk keresztül a paraszti élet mindennapjait is átélhettem, valamint a magyarságunk érdekében vállalt áttelepedésük is a sajátommá vált. Szinte közös sorsunkká vált mindez a számomra. Külön ízt adott nekem az is az olvasás során, ahogyan Anti bácsi a családi konfliktusokkal is szembe nézett. Vállalta az érzéseit, és igyekezett minden helyzetben a jót tenni, több-kevesebb sikerrel, de törekedve Isten dicsőségére és a környezete javára. Mindannyiunknak vannak konfliktusaink. Az érzéseinkről nem tehetünk, de arról igen, hogy mit cselekszünk. Bocsánatot kérni és megbocsátani mindannyian tudunk! Anti bácsi erre is megtanít bennünket. Hálásan köszönöm még egyszer Anti bácsi hatalmas munkáját és az őszinteségét, és jó egészséget kívánok neki!
Jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt a néprajzi értékkel is bíró, különleges könyvet!
(Elhangzott a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület klubdélutánján, 2018. március 10-én, Jankó Antal: Apa és fia c. könyve könyvbemutatóján)