Almássy Lászlóné, Vali (1940-2021)

Vannak felnőttkori barátságok, amelyek az életünk kitüntetett időszakában köttetnek olyan társakkal, akikkel együtt éltünk át valamilyen jelentős eseményt, amely egyaránt fontos lett mindegyikünk számára. Valival ilyen barátságban éltem a keresztszülő-mozgalom kezdete óta. A 2006-os nyári legendás moldvai utazásunk első csoportjában vett részt Vali, nagy lelkesedéssel, én pedig a másodikban a családommal együtt. Akkor ismerhettük meg személyesen a keresztgyerekeinket is. Aztán 2006. november 11-én együtt találtuk ki az alakuló egyesületünk nevét, majd alá is írtuk Valival és a többiekkel együtt a neveinket a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alapító okiratán, mi huszonegyen.


„Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.

A fonalat nem vágta el semmi.

Miért lennék a gondolataidon kívül…

csak mert a szemed nem lát…

Nem vagyok messze, ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.“

(Szent Ágoston)


Mindenkinek, aki szereti és tiszteli, szerette és tisztelte: Almássy Lászlóné, AlVa, Almássy Vali, Vali néni, sanyának nem bírta tovább a szíve. 2021. október 11-én hajnalban, rövid szenvedés után elment. Búcsúztatására tavasszal kerül sor.



Kedves Vali, keresztszülőtársunk! Köszönjük a keresztgyerekeid nevében is a moldvai magyarok iránti hűséges szeretetedet és segítségedet, valamint a KEMCSÉ-ben végzett minden munkádat, és a kedves leveleidet is, amelyekkel mindig megörvendeztettél bennünket. Kedves AlVa! Úgy szólítalak most meg, ahogyan Te magad szoktad aláírni a leveleidet! A keresztszülő-portréddal és a Katalin lányodtól kapott legutóbbi csehországi fényképeddel és a soraival búcsúzunk Tőled. Szívünkben örökre megőrizzük emlékedet. Nyugodj békében!

Albertné Révay Rita,

alapító tag



IN MEMORIAM ALMÁSSY LÁSZLÓNÉ AlVa


Almássy Lászlóné, Szászfai Valéria Mária 1940. november 8-án született Diósgyőrben. Szülei a Cserehát kis falvaiból költöztek a Városba a jobb megélhetés reményében. Nagyapám a helyi (talán a lyukóbányai szénbányáról van szó, ezt sajnos nem tudom bizonyosan) bányában volt portás, nagymamám pedig varrással egészítette ki a családi kasszát. Mindhárom gyermeküket egyetemre küldték-taníttatták. Édesanyám számvitel szakon végzett az akkor Marx Károlynak nevezett Közgazdaságtudományi Egyetemen 1962-ben. Mivel mindenképpen tanítani akart, ugyanott megszerezte a közgazdász és közgazdasági szakos tanári diplomát is.

Nagy vágya teljesült, amikor az akkori „KEFE”-be, avagy a Nyíregyházi Állami Széchenyi István Közgazdasági Technikum Pénzügyi Tagozatába kerülhetett. Itt, ill. ennek utódintézményében tanította a legkülönbözőbb közgazdasági tárgyakat (gazdasági alapismeretek, könyvvitel, statisztika, pénzügyi ismeretek) és osztályfőnökösködött egészen nyugdíjba vonulásáig. Itt találkozott édesapámmal, Almássy Lászlóval is (ketten, a bátyám és én születtünk nekik).

Kosárlabdaedzésekre járt, mint ODK-s (országjáró diákkör) tanár, túrázni vitte a diákokat újból és újból versenyekre készítette és kísérte őket.

Résztvevője volt a technikumok szakközépiskolává való átalakulásának. Ennek keretében a szakmai tananyagok kialakítását végző pénzügyminisztériumi és művelődési minisztériumi teamnek. A 90-es években a számítógépes ismeretek oktatása bevezetésének, a tanirodai rendszer és a világbanki projekt kialakításának. Hollandiai tanulmányútja után a tanirodai rendszerről és a gyakorlati oktatásról megjelent tankönyv részleges tankönyvírója volt.

Nyugdíjba vonulása után sem hagyta abba a tanítást – a szakmai képzésben dolgozott.

Ahogy a munkahelyén fontosak voltak számára az emberi kapcsolatok, úgy a szabad idejében sem csak a családdal törődött. Több civil szervezetnek volt aktív tagja, szervező ereje. Az iskolában elvállalta az Almássy Alapítvány kuratóriumi tagságát, Nyíregyházán a Városvédő Egyesületben tevékenykedett. De a legfontosabbak számára az Országos Széchenyi Kör és a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesülete volt.

Igazi közösségi emberként szervezte meg újra és újra a nyugdíjas tanárkollégák találkozóit, kirándulásokat, közös programokat. Próbált mindenkire odafigyelni, gondoskodott arról, akiről tudta, hogy rászorul.


A kultúra iránt is érdeklődött, hangversenyekre és kiállításokra szívesen és rendszeresen járt, az új dolgokra nyitottan, rendkívül aktív emberként élt…


A Nyíregyházi SzC Széchenyi István Technikum és Kollégium segítségével írta

A. K.