Keresztszülő-portré: Horváth Szilárd

A keresztszülő-mozgalom egyik legjelentősebb személyiségével, Horváth Szilárddal, az AMMOA második elnökével beszélgettem a pandémia második évében, on-line módon, 2021 január 9-én, aki a kezdetektől keresztszülő, veretes tv-műsorok vezetőjeként és riportereként is ismert, valamint a Búzaszem Általános és Alapfokú Művészeti Iskola egyik alapítója és igazgatóhelyetteseként is. (Cikke olvasható a Naputánjáró 2012. januári száma 2. oldalán) Hálásan köszönöm Szilárdnak ezúton is, hogy időt szakított a közös emlékezésre, különösen a 2005-2007 közötti időszakunkra, amely olyan sokrétű, hogy szinte feszegeti a portré kereteit.



Két szép kislány, Pista Alina (Csíkfalu) és Gyurka Szimóna (Külsőrekecsin) keresztszülőjeként és az AMMOA elnökeként is szolgálta a közös ügyünket: moldvai magyar testvéreinket. Meggyőződését vallom én is, hogy a szinte a semmiből megvalósult keresztszülő-mozgalom olyan jelentős civil megmozdulás is volt, amelynek talán történelmi jelentősége is van, és óvni és meg is kell tartani a kialakult emberi kapcsolatokat.



Az alábbi videóban Horváth Szilárd minderről a tőle megszokott alapossággal és mély meggyőződéssel beszél: a keresztgyerekeiről, a keresztszülő-mozgalom kezdeti, hősiesnek is nevezhető első korszakáról, az AMMOA+MCSMSZ+KEMCSE sikeres együttműködéséről, Ferkó Zoli biciklis zarándoklatáról pedig egészen részletesen; valamint a civilek összefogásának jelentőségéről, a keresztgyerekeink és a saját gyerekeink életszemléletének kialakulásáról, az emberi kapcsolatok megtartásának fontosságáról. Milyen jó lenne ismét találkozni és megfogni egymás kezét!



Sikerült kapcsolatba lépnünk Szilárd egyik keresztlányával, Szimónával, akinek ezúton is köszönjük kedves sorait és fényképeit: „Sok szeretettel emlékszem a magyaroraszági táborokra. Laktam egy hetet Keresztapámnál is, ahol nagyan jól éreztem magamat. Bevitt a Magyar Televiziòhaz és megmutatta, hogyan dolgoznak ott. Voltam Szanticskában is, táborban Szilárddal és a családjával, ahol nagyon szép volt! Köszönöm nekik.”



Kedves Szilárd! Mindnyájunk nevében köszönjük minden jóságodat, amit a moldvai magyarokért és nemzetünk hagyományainak megőrzése érdekében tettél és végzel most is. Kívánunk Neked jó egészséget, sok örömöt a családod körében, és további sikeres munkálkodást gyönyörű hivatásodban!


Várunk másokat is a sorainkba! LEGYEN ÖN IS KERESZTAPA, KERESZTANYA!



Albertné Révay Rita


Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya!

Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület

Székhely: 1126 Budapest,

Böszörményi út 22.

Emailwillemse@t-online.hu

Telefon: +36 30 279 2688 

Nyilvántartási szám: 12537

   Adatvédelmi tájékoztató

Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület

Számlaszám:  Raiffeisen Bank, 12011265-00160103-00100008

 

© 2021 by KMCSE  | Designed by Jaspers