top of page

Szép és felejthetetlen Karácsonyunk volt…

… írták a diószéni tanárok a gyerekek nevében küldött köszönő levelükben. De hasonló szép sorokat kaptunk a gajdáriaktól, somoskaiaktól és másoktól is. A KEMCSE nevében elmondhatjuk, hogy nekünk is felejthetetlen volt ez a karácsonyi csomaggyűjtési- küldési időszak. A helyzet miatt féltünk, hogy a moldvai csángómagyar gyerekek idén kevesebbet fognak kapni, tartottunk tőle, hogy nem minden keresztszülő tud majd csomagot küldeni, bizonytalan volt, hogy járványhelyzetben egyáltalán eljutnak-e küldeményeink a címzettekhez. Talán ezért is a szokásosnál több, és nagyobb csomagok készültek, elsősorban elnökünk — Jolanda Willemse — fáradhatatlan szervező készségének és az egyesület segítőkész tagjainak köszönhetően. Mint utóbb bebizonyosodott, a keresztszülők is kitettek magukért. Ráadásul a Smart Elektronic APC Kft. jóvoltából, akik egészen Bákóig vitték a csomagokat, minden időben meg is érkezett.



Az alábbiakban közreadunk néhány képes ünnepi beszámolót, amit Moldvából kaptunk. Van, amelyikhez videót is csatoltak az éneklő gyerekekkel. Hallgassák olyan szeretettel, ahogy nekünk készítették. Ezek a mi karácsonyi ajándékaink Moldvából.



A KEMCSE vezetősége



GAJDÁRBÓL ÉRKEZETT KARÁCSONYI LEVÉL


Őszinte szeretettel köszönjük meg azt a sok ajándékot, amit a gajdári gyermekeknek és nekünk küldtetek. December 22-én tartottunk egy rövid karácsonyi ünnepséget, utána osztottuk ki az ajándékokat. Készítettünk egy kicsike betlehemet, volt benne Mária, József és kicsi jászolban a kis Jézus, állatok nem voltak benne. Az udvaron feldíszítettünk egy karácsonyfát. Amikor megkaptuk a csomagban az elemes karácsonyfadíszt, Zoli mondta: - „Katalin, a falugazdánk, gondolta, hogy karácsonyfát akarunk díszíteni a gyermekeknek.



Köszönjük szépen a sok ajándékot a gyermekek és a saját nevünkben is. Nem tudom szavakba önteni, mennyire jó érzés, hogy vannak még ilyen önzetlen, kedves emberek, akik országhatáron túlra is szeretnek adakozni. Isten fizesse a jóságotokat! Mi jelen helyzetben, nem tudjuk viszonozni a kedvességeteket, jóságotokat, csak reménykedünk, hogy ha megszűnne a járvány, lenne lehetőségünk legalább jelképesen viszonozni azt a sok szép ajándékot, amit kaptunk. A gyermekek által készített üdvözlőlapokkal kívánunk áldott, békés karácsonyt mindenkinek, aki segített, a keresztszülőknek, a KEMCSÉ-nek, Toroczkay Katalin falugazdánknak, hogy ez a sok csomag meglegyen és eljusson Csángóföldre.

A gajdári tanárok: Szabó Vilma és Zoltán



ÖRÖMTELI ESEMÉNYNAPLÓ DIÓSZÉNBŐL


A 2020-as tanév nehézségekkel tele volt, de örültünk annak, hogy szeptemberben az oktatást normálisan, a gyerekek jelenlétében, meg tudjuk kezdeni. Nyár folyamán lett egy új épület, ahová átköltözött a Magyarház és megalakult egy délutáni magyar óvoda is, az elején kis létszámmal kezdtük, de mostanra már ki bővült a kis csapat. A felújítási munkálatok ideje alatt inkább szabadtéri foglalkozásokat tartottunk, mert a pandemia időszakban sok gyerek nem tartózkodhat egy helyiségben, a régi osztályterem pedig aligha felelt volna meg ennek az előírásnak.

November elején sikerült beköltözni az új osztályba, óvodába. Nagy öröm és boldogság volt a gyerekek számára, mert részt vehetek a falrajzok elkészítésében, kifestésében. Szerveztünk egy fényképezést, ahol szinte profi körülmények között készültek róluk fényképek, amelyeket egy ’’életfa” falrajzra rakosgatunk fel folyamatosan.



Azt gondoltuk, hogy csökkeni fog a gyereklétszám a vírushelyzet miatt, de meglepetésünkre egyre több gyerek kezd el járni hozzánk. Az idei tanévtő már hagyományőrző foglalkozások is vannak Diószénben, Butnarasu Genoveva helybéli tanítja a gyerekeket varrni és más kézműves dolgokra, énekekre, a saját hagyományaikbólmerítve. Később remélhetőleg, ha a helyzet is megengedi, moldvai táncokat is fog tanítani a gyerekeknek. Fontos a gyerekek számára az, hogy ezeken az órákon a saját nyelvjárásukat hallják és beszéljék, így nem felejthetik el.

December az egy örömteli időszak volt számunkra és a gyerekek számára is. Nagy öröm volt a Mikulás-várás időszaka is, szép énekekkel készültünk. Mindenkinek egységes csomagot hozott a Mikulás az MCSMSZ jóvoltából.

Hamar telt az idő és már a nyakunkon volt a karácsony-időszak is, ezt megelőzve rengeteget készültünk a karácsonyi műsorra. Az ideit december 18-án rendeztük, sajnos csak a gyerekek vehettek részt, a vírushelyzet miatt nem lehettünk sokan. De nagy volt az öröm a gyerekek részéről, örültünk, hogy együtt ünnepelhetünk. A karácsonyfa körül szép karácsonyi énekeket énekeltünk együtt, majd mindenki megkapta várva várt ajándékát. Minden gyerek kapott ajándékcsomagot a keresztszülőjétől, a KEMCSÉ-től, Jolanda falugazdánk segítségével még azok a gyerekek is kaptak egy nagyobbat, akiknek még nincs keresztszülőjük. Hálásan köszönjük a munkát!



Köszönettel tartozunk mindenért, hálásak vagyunk az ajándékcsomagokért mindenkinek. Sikerült egy szép és felejthetetlen karácsonyt varázsolni a csángó gyermekeink számára még akkor is, ha ez az év tele volt nehézségekkel. Megpróbáltuk elfeledtetni velük a vírust egy pillanatra, de ugyanakkor vigyáztunk mindvégig arra, hogy a szabályokat mindenki érdekében betartsuk.


Kívánunk minden keresztszülőnek egy Békés Boldog Új Évet!


Diószéni tanárok: Kuti Izabella és Pál Edit

Comments


bottom of page