Moldvai magyar barátainkkal, diákjainkkal, támogatóinkkal együtt hagyományosan szoktuk a Karácsonyt megünnepelni, immár 15 esztendeje, mi keresztszülők. Tavaly a pandémia első évében csak lélekben, de idén ismét személyesen sikerült összegyűlnünk, szájmaszkban, a járványügyi előírások betartásával 2021. december 11-én, szombaton, a Hegyvidéki Kulturális Szalon nagytermében, közel ötvenen.
Egyesületünk elnöke, Jolanda Willemse köszöntött bennünket, majd megnéztük az MCSMSZ egyik filmjének részletét. A moldvai hagyományőrzők adventi műsora segített minket ráhangolódni az ünnepre.
Majd Jolanda megköszönte a keresztszülők, a támogatóink (az AMMOA, Zakar Ágnes képviselő, Felföldi Elek, Király Lajos, a falugazdák, egy külföldön élő magyar hölgy és sokan mások pénzbeli hozzájárulását is), valamint a közvetlen munkatársai segítségét, hogy idén is kerültek ki Moldvába szép számmal karácsonyi csomagok a moldvai magyar oktatásban részt vevő gyerekek számára.
Megköszönte a SMART-nak is a szállítást, amelyet már évek óta tesznek. Akár több részletben is fordulnak, hogy időben kiérjenek karácsony előtt a küldemények. Örömmel számolt be arról is, hogy az MCSMSZ-szel a kapcsolatunk erősödik. Hegyeli Attila, az oktatás felelőse megadta a tanárok névsorát és a falvakban tanuló gyerekek létszámát, hogy minden gyereknek küldhessünk ajándékot. Egyesületünk az idén 34 csomagot állított össze, amelyekbe összesen 1.500 tábla csokoládé, 200 kilogramm szaloncukor, 150 társasjáték és több száz buborékfújó került, a tanároknak szánt külön csomagokkal együtt.
Ezeken felül Tahitótfaluból, Szentendréről két csángó falunak küldtek csomagokat, Gödöllőről 270 csomag, Székesfehérvárról megközelítőleg 500 csomag indult Moldvába. Meggyőződésünk, hogy szerte a nagyvilágból még nagyon sok keresztszülőtől és szervezettől küldtek csomagokat, amikről nem is tudunk. Mindenkinek hálás köszönetünket fejezzük ki a moldvai magyarok nevében is, akik bármilyen formában hozzájárultak a gyerekek öröméhez. A keresztszülő-mozgalom talán az egyetlen önzetlenül és tisztán működő szerveződés a világon. Jót tenni jó!
Jolanda végül egy személyes emléke kapcsán elmondta azt az idézetet, ami talán a keresztszülő-mozgalmat is jellemzi és 15 év után még egyben tartja: „Ne sétálj előttem, mert nem biztos, hogy követlek! Ne sétálj utánam, mert nem biztos, hogy vezetlek! Csak sétálj mellettem, és együtt csodákra leszünk képesek!”
Ezután következett a karácsonyi műsorunk. Meghívott előadóink, Petrás Marika és Dr.Kiss-Tampu Tatiana sajnos váratlan egyéb kötelezettségeik miatt nem tudtak eljönni. Az egyik egyetemistánk, a pusztinai születésű Kaszap Johanna vállalta a zenés-énekes műsort Félegyházi Miklóssal, a Zeneakadémia népzene-szakos hallgatójával (mindketten Fábián Évánál tanulnak). Ez volt az első nyilvános közös fellépésük, nagy sikerrel.
A végén a Mennyből az angyalt együtt énekeltük el zenei kísérettel (dudával), majd örömmel hallottuk a kedves moldvai köszöntést: „Jó emberi nemzet, készülj vigasságra… Szállásikra adja az Isten!”
A lujzikalagori születésű Tampu-Ababei József atya, aki 2007 óta a Vallási csoportunk lelki vezetője és gyakran vendége a Közös Karácsonyainknak is, most az Advent jelentőségéről beszélt, majd az egyetemistáinkhoz fordult: „Nagy kincsek vagytok, akárcsak minden ember. Bárhova kerültök a világban, az otthon kapott tanítások, hagyományok bennetek maradnak, amelyeket osszatok meg másokkal is, hogy gazdagítsátok őket! Nem azért kincs, mert tökéletes, hanem azért, mert egyedi gyökereket kaptatok Moldvában az Istentől. Ne arra törekedjetek, hogy a világ szemében legyetek nagyok, hanem a szívetek mélyén lévő szeretethez legyetek hűek!”
Ezután köszönetet mondott nekünk keresztszülőknek is, hogy segítséget adunk a moldvai kincsek megőrzéséhez és továbbadásához. Pár szóval a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelentőségéről is beszélt. Egyedülálló kincsünket, örömünket ezen a világeseményen is megoszthattuk másokkal szeptemberben, a jelen lévő moldvai barátainkkal együtt. A szeretet mindig megmarad! (1 Kor 13,13)
László Ildikó alább közölt szép karácsonyi meséjével (Jézus és a fenyő) és a „Betlehem kis falucskában”-énekével és műsorával folytatódott az ünnepségünk. (A szerbeki Csángó Gyula énekének linkje alapján tanulta meg). Gyurka Valentin meg is dicsérte az énekét, aki jelen volt a feleségével együtt.
Ajándékosztás következett! Büszkeségeinknek, az egyetemistáinknak adtuk át az ajándékokat a pénzadományokkal együtt. Petrás Robert Sebestyén (Diószén) -ELTE Földrajz mester-képzés, Petrás Adina (Diószén) – Semmelweis Egyetem, dietetika 2. évf., Solomon Annamária (Lujzikalagor) - Corvinus 3. évf. pénzügy szak, Istók Cintia (Klézse) Károly Gáspár Egyetem óvodaped. 3. évf., Gyurka Valentin (Külsőrekecsin) - Óbudai Egyetem informatika 1.évf.. Nem voltak ott, de elküldtük az ajándékokat nekik is: Kone Emma (Kostelek) - Szegedi Tudományegyetem 3. évf. sport és rekreácio, Solomon Péter (Lujzikalagor) - Corvinus 1. évf. és Gyúr Claudia (Trunk) - ELTE 2. évf. alglicisztika. Ezúton is megköszönjük Sipos úrnak, aki minden évben egyhavi nyugdíját ajánlja fel erre a célra, a többi adományozó mellett.
Öröm látni minden évben a sok szép és szorgalmas moldvai fiatalt, a felnőtt keresztgyerekeinket! De a keresztszülőkkel az egymás szemébe tekintés is jó érzés, hiszen közösen segíthetjük a gyerekeket a magunk szerény eszközeivel a jövőjük építésében és a hagyományaik megtartásában.
Búzaosztással és hálával zártuk az ünnepséget. Elnökünknek, Jolanda Willemsenek virággal mondott köszönetet a többi diák és mindnyájunk nevében Petrás Robi, hogy olyan nagy szeretettel tart össze bennünket a moldvai magyarok iránti elkötelezettségünkben.
A hagyományok és kincsek átadásába egy pici kapocsként a mi búzaosztásunk is beletartozik. Tizenöt éve, minden karácsonykor szétosztjuk a Luca-napi búzákat a jelenlevők között. (Ha meggondolom, 15 év alatt 15 kilogramm búzát csomagoltam be pici csomagocskákba, sok-sok óra alatt és sok szeretettel.) Bízom benne, hogy a búzamagokat elültettük idén is az otthonainkban mindannyian, december 13-án, az összetartozás érzésével. Karácsonykor szépen kizöldülnek majd! A szeretet összeköt bennünket örökre!
Áldott Boldog Adventet és Áldott Ünnepeket kívánunk Petrás Marika: Esti ima című énekével és a Johanna által is előadott alábbi moldvai köszöntéssel:
Jó emberi nemzet!
Készülj vigasságra,
met eljött a Jézus
szegény szállására!
Tisztítsd ki a házadat,
hídd bé őköt,
hogy vigyék a lelkedet
boldog Mennyországba!
Szállásikra adja az Isten!
Lejegyezte: Albertné Révay Rita
Fotók: Prekrit Judit
Videók: Szentes László
コメント