Keresztszülők segítője: Ghiurca Valentin


A keresztszülő-mozgalomban eltöltött 15 évünk alatt erős kötelékek alakultak ki a keresztgyerekeink tanáraival, akikhez fordulhattunk, hogy mire lenne szükségük a gyerekeknek. Az idők folyamán barátságok is születtek köztünk, kivel szorosabb, kivel lazább formában, de az emlékek tekintetében bizonyosan maradandóan. Az egyik ilyen régi moldvai barátunk Ghiurca (Gyurka) Valentin, hagyományőrző tanár, a Külsőrekecsini Naputánjáró Néptánccsoport alapítója és vezetője. Valentin szinte az első moldvai magyar kisdiák volt, aki a szülőfalujából, Külsőrekecsinből 1991-ben elindulhatott a tudását gyarapítani Borbáth Erzsébet igazgatónő szárnyai alatt kezdődően, egészen a felsőfokú magyarországi tanulmányokig, majd hazatérve a falujába, évek óta otthon tanítja a felnövekvő nemzedéket a hagyományaikra és őseik kincseire. Valentin egy hatgyerekes családból származik, Krisztinával kötött házasságából pedig négy fiuk született. Közülük a legidősebb fiút, az ifjabb Valentint, egyik kedves egyetemistánkat, aki Budapesten tanul tovább, nemrég mutattuk be a honlapunkon Ghiurca Valentinnal on-line módon beszélgettünk a pandémia második évében, 2021 március 7-én. Hálás szívvel mesélt mindazokról, akik őt segítették, Erzsike néniről és rólunk, keresztszülőkről is. Különösen a családi háza 2017-es leégése volt egy tragikus pillanat az életében, amely megrendített mindnyájunkat, és sokan gyűjtésbe kezdtünk, mi keresztszülők is. Újságcikk is megjelent róla. A gyors segítségnyújtásunkért mondott köszönetet a FB-oldalán: „A mai nap a bankszámlánkra megérkezett a KEMCSE által összegyűjtött 3,5 M forint. Még egyszer, szívből köszönöm minden támogatónknak és a keresztszülőknek a nagy és sok segítséget! Isten fizesse!” A riportban is kifejezi köszönetét minden segítőnek és támogatónak.



MOZAIKOK GHIURCA VALENTIN MUNKÁSSÁGÁBÓL NÉHÁNY KÉPBEN:


1. Fellépések


2. A Naputánjáró Táccsoport találkozása Csaba testvérrel 2012-ben


3. Vetélkedők, Röpülj Páva 2015-ben

4. Hagyományőrzés

5. Vendégségben Magyarországon, Budapesten


Kedves Valentin! Hálásan köszönöm ezúton is a beszélgetést és minden munkádat és törekvésedet, amit a Tieidért végzel, az alábbi vallomásodat és a csodaszép fényképeidet is, amelyeket a Facebook-oldalaidon közzétett fotóidból válogathattunk Ld. források itt,, és itt és itt . Kívánunk Neked/Nektek további jó egészséget és sikeres munkálkodást. Isten áldjon meg Téged, a Családodat, és Minden Moldvai Magyar Testvérünket!




Miért szeretem különösen Külsőrekecsint?

Néhány személyes gondolat is engedtessék meg nekem: sok emlék köt a faluhoz, ahol többször megfordultam, például a Magyar Ház avató ünnepségén 2009-ben, amely nagyrészt a keresztszülők adományai és támogatása alapján készült el. Emlékszem, hogy akkor beszédet mondott a fiatalon elhunyt Solomon Adrián, az MCSMSZ akkori elnöke és falugazdánk, Lázárné Sereg Borika is, a színpadon pedig a keresztgyerekink táncoltak szép színes forgatagban. Legelőször viszont 2006-ban voltam a családommal Külsőrekecsinben a legendás moldvai keresztszülős út során, amikor a keresztlányunknál, Luca családjánál tehettünk látogatást a gyerekeimmel és a férjemmel, amely a legszebb emlékként él a szívemben . Boldogan tapsoltunk mi keresztszülők a Naputánjáró Tánccsoport fellépésén is a Budai Várban 2017-ben. A legfőbb érték viszont talán az, hogy Külsőrekecsin az egyike azon moldvai falvaknak, ahol a legtöbb gyerek jár kezdetektől a magyar órákra.


Miért is jó keresztszülőnek lenni? Az egyik éppen az, amiről Valentinnal is beszélgettünk. A szeretet, az összetartozás megélése sok önzetlen emberrel, téren és időn felül, egymás tisztelete és megbecsülése, egy közös cél érdekében végzett önkéntes munkával: a moldvai magyar gyerekek érdekében, hogy őseik nyelvét és kultúráját megtalálhassák és megőrizhessék és majd átadhassák az utódaiknak is. Egy éve tisztelnek meg engem a szavaikkal és a gondolataikkal ebben a sorozatban mindazok, akikkel együtt ezen dolgozunk, ki-ki a maga helyén és a maga lehetőségei szerint, önkéntesen, viszonzásvárás nélkül. Egy olyan megmagyarázhatatlan érzés/tudat ez, amely szinte megszépíti mindannyiunk hétköznapjait: EGYÜTT JÓT TENNI JÓ! Közösen örülhetünk a gyerekek előrehaladásának! Nagyon jó együtt szeretni a keresztgyerekeinket, a moldvai magyarokat! Ezúton is hívunk másokat is: LEGYEN ÖN IS KERESZTAPA, KERESZTANYA!


Albertné Révay Rita


GIURCA VALENTIN VALLOMÁSA:


„Tisztelettel köszöntök minden keresztszülőt és minden kedves olvasót!

Ki az, akinek soha nem volt szüksége segítségre? Ki az, aki soha nem segített vagy soha nem érezte azt a késztetést, hogy segítsen? Amikor reggel a tükörbe nézünk, akkor mindenki azt az embert szeretné látni, aki bátor és nem fél a nehézségektől, aki minden nehézséget, problémát meg tud oldani és mindenben helyesen cselekszik. Igen, azt szeretnénk látni, és azok is vagyunk, ha nem zárjuk el magunkat a közösségtől. Azok vagyunk, ha elfogadjuk azt, hogy amikor megszülettünk, nem egyedül “pottyantunk bele” ebbe a világba, hanem a születésünket már egy megalakult közösség segítette elő, és mi annak a közösségnek a szerves része vagyunk. Ha nehézségeink vannak, ne kínlódjunk egyedül megoldani, és ha másnak van nehézsége, ne hagyjuk figyelmen kívül, mert az emberiség minden személye hatással van az egész emberiségre, és a cselekedetünk visszahathat ránk is, akár százszorosan is. Olyan ez, mint a “pillangó-hatás”.

Tehát senkinek sem lenne szabad egyedül élnie, egyedül küzdenie a nehézségeivel. Sokszor megfeledkezünk arról, hogy egy gépezet nem tud jól működni, ha egy alkatrésze meghibásodik vagy kiesik a gépezetből. A társadalmunk csak úgy működhet tökéletesen, ha figyelünk a társadalom minden tagjára, hogy megfelelően tudjon “működni”. A segítségnyújtás része kell, hogy legyen az életünknek. Tudatnunk kell magunkról, hogy szeretnénk segíteni, hogy része vagyunk egy szervezetnek, amely felvállalja mindazoknak a segítségét, akik támaszt vagy segítséget keresnek.



Kedves Keresztszülők és Támogatók! Minden moldvai magyar diák és a családja, valamint a magam nevében is megköszönöm minden segítségüket. Isten áldja meg Kendteket! Áldott, Nagyhetet és Boldog Húsvétot kívánok Mindenkinek!”


Ghiurca Valentin



Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya!

Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület

Székhely: 1126 Budapest,

Böszörményi út 22.

Emailwillemse@t-online.hu

Telefon: +36 30 279 2688 

Nyilvántartási szám: 12537

   Adatvédelmi tájékoztató

Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület

Számlaszám:  Raiffeisen Bank, 12011265-00160103-00100008

 

© 2021 by KMCSE  | Designed by Jaspers