Az egyik büszkeségünkkel, egy 23 éves ízig-vérig mai fiatalemberrel, Petrás Róbert Sebestyénnel beszélgethettem a különleges esti fényekben tündöklő Krisztina téren, 2021 március 26-án, akit pici kora óta ismerünk és szerethetünk, pontosan 15 éve, az egyesületünk megalakulása óta.
Különleges napon sikerült beszélgetnünk egymással, a hagyományos Közös Keresztutunkat követően, ahol Robi idén is olvasott egy állomást. A legszebb emlékeiről mesélt utána nekem.
Milyennek ismertük meg Robit a 15 év alatt?
Ez a nyílt tekintetű fiatalember a szemünk láttára lett Robikából - Róbertté. Diószénben született egy hatgyermekes családba. A keresztanyja a mindnyájunk által szeretett és tisztelt Petrás Marika lett, akivel idővel színpadon is felléphetett.
Robinak jelképes keresztszülője is volt alsós korában, aki Lakitelken élt. Később a nyári táborokban és a tanulmányai során többünk szívét is elnyerte. Elnökünk, Jolanda Willemse így emlékszik rá: „Ami legjobban megfogott, hogy már nagyon fiatalon, szinte minden ország fővárosát ismerte. A teraszomon ültünk és versenyeztünk, de felnőtteket megszégyenítően mindig megvert bennünket. Imádta a térképeket állandóan azokat bújta, nagyon okos fiú volt. Évente velem táborozott és ott is ő volt a jobbkezem, mindenben számíthattam rá. Nagyon szerettem. Emlékszem Kőrispatakon ő volt az egyetlen kisfiú a táborban és a lányok állandóan őt kényeztették. Egyedül lakott egy kis faházban, de reggel mindig a lányok között találtam meg.” Toroczkay Katalin, az Egyetemistákat támogató csoport vezetője pedig ezt becsüli benne a legjobban: „Amikor az édesapja nagyon beteg volt, egy kirándulás során bezuhant egy szakadékba, Robi a rengeteg tanulás és munka mellett látogatta és szállította utókezelésekre is a papáját.” Ma már Petrás Róbert Sebestyénként tisztelhetjük őt a szorgalma és a kitartása miatt, Idén januárban tette le sikeresen az államizsgáját az ELTE TTK földrajz szakán, és tovább folytatja a felsőbb tanulmányait az egyetemen és a kutatásait Moldvában is majd elkezdheti, amint a pandémia elmúlik.
Kedves Robi!
Hálásan köszönöm ezúton is a beszélgetést, az alábbi vallomásodat és a fényképeidet, valamint minden munkádat és törekvésedet, amit a Tieidért végzel. Különösen tetszett a FB-oldaladon 2016-ban írt bejegyzésed: „A boldogsághoz semmi sem szükségesebb, mint hogy életünknek egy meghatározott célja legyen.” Minden keresztszülő nevében kívánok Neked a céljaidhoz sok boldogságot, sikeres további tanulást, kutatást és jó egészséget. Reméljük, hogy idővel majd a kutatásaid alapján előadást is hallhatunk Tőled az egyik klubdélutánunkon, mint a téma szakértőjétől. Isten áldjon meg Téged, a Családodat, és Minden Moldvai Magyar Testvérünket!
Zárógondolatként: mi ad okot nekünk a keresztgyerekeink iránt érzett büszkeségünkre?
A keresztszülő-mozgalomban eltöltött 15 évünk alatt a keresztgyerekeink közül Robi előtt többen is vállalták a továbbtanulást, az ezzel együtt járó nehézségeket, és a kitartásukkal sikerrel jártak, aminek örvendhettünk mi is velük együtt. Egyik kiemelt feladatunk keretében ugyanis már kb. egy évtizede, 2014 áprilisa óta pedig nagyobb hatásfokkal támogatjuk és segítjük az egyetemistáinkat, akik felsőfokú tanulmányaikat kezdik el itt Magyarországon. A lehetőségeink szerint igyekszünk pótolni is a családjukat, legalábbis amennyire ez egyáltalán lehetséges. Ebben a sorozatban már bemutathattuk közülük Mátyás Mónikát és Gál Emíliát, akik már felnőttként hasznosítják a tanultakat a környezetükben. A mostani egyetemistáink is nagyon tehetségesek, például Robi húga, Alina is. Mindegyiküket nagyon szeretjük.
Lectori salutem!
Még sok segítőre lenne szükségük a tehetséges moldvai fiataloknak.
Albertné Révay Rita
PETRÁS RÓBERT SEBESTYÉN VALLOMÁSA ÉS TERVEI:
Csángóföld szívében születtem, a Szeret folyó keleti partján fekvő Bákó megyei Diószén faluban. Úgy érzem, hogy az a hely valamiért érdekesebb, mint a többi. Talán mindenki így gondolja a sajátjáról. Minden településnek, megyének, régiónak megvan a saját varázsa. Főleg akkor lehet érezni ezt, amikor először vagyunk az adott helyen. Ám ha ez a szülőfalunk is, akkor a legszebb, és mindig otthon is vagyunk benne. Nehéz összehasonlítani más helyekkel. Tudjuk, hogy ez a szívünknek sokkal többet jelent.
Az általános iskolát a szülőfalumban végeztem el 2004 és 2012 között. Először elsős koromban vettem részt a Csángó oktatási programban. Először az iskolán kívüli foglalkozásokon vettem részt, majd csatlakoztam az iskolán belül szervezett magyar órákra is.
Nehéz érdekességeket feleleveníteni az általános iskolás évekről, hiszen visszagondolva elég monotonnak tűnnek azok az évek, de mégis meghatározó mindegyikünk számára, akik ebben részt vettünk. Ezekben az években igyekeztem aktívan részt venni az MCSMSZ és a többi szervezet által szervezett csángó programokban, szavaló és mesemondó versenyeken, valamint tantárgyversenyeken kisebb-nagyobb sikerrel. A KEMCSE-díjakat a vezetői adták át a legjobbaknak közülünk.
Ami igazán meghatározó emlékeket hagyott bennem, azok a KEMCSE által szervezett nyári táborok voltak, ahol nagyon sok embert megismerhettem, baráti kapcsolatokat létesítettem. Mondhatom, hogy a belső világképem is átalakult közben. Mindezekre még nagyon sok év múltán is szívesen fogok emlékezni.
Ami az első komolyabb áttörést jelentette az életemben, az a középiskola volt: 2012-től a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, majd ott is érettségiztem 2016 nyarán. Ezekben az években kerültem ki igazán a komfortzónámból, hiszen teljesen egyedül egy ismeretlen környezetbe csöppentem, de úgy gondolom, hogy nagyon gyorsan alkalmazkodtam és mindig előretekintettem, bármilyen akadály is ért. A sikeres érettségit követően felvételt nyertem a budapesti Balassi Intézetbe, a Márton Áron Szakkollégiumba, ahol egy éven keresztül arra készültem, hogy sikerüljön bejutnom az általam kívánt felsőoktatási intézménybe. A kemény munkának meg is lett a gyümölcse: 2017 nyarán felvettek az ELTE földrajz szakára. Az igazán nehéz időszak még csak ezután kezdődött, hiszen az egyetemi évek alatt rengeteg akadályba ütköztem, főleg az első évben, amikor még nem rendelkeztem kellő élettapasztalattal. Ahogy teltek az évek, egyre jobban sikerült beilleszkednem és csak szaladtak az évek mellettem. 2020 decemberében teljesítettem az utolsó vizsgámat és akkor adtam le a szakdolgozatomat is, melynek témája: „A településméret és az asszimiláció összefüggései a moldvai csángók körében”. Ezt követően, az idei év januárjában a záróvizsgát is sikerrel vettem és megszereztem a geográfus diplomát, terület- és településfejlesztés specializációval. Ami a jövőt illeti, a terv adott. Jelentkeztem mesterképzésre, szintén geográfus szakon, amit várhatóan szeptemberben már el is kezdhetek, és ha minden jól megy, 2023 elején folytathatom az alapképzéses szakdolgozatom témáját, ezúttal kibővített formában, amelyet a tervek szerint önálló kutatás és adatgyűjtés fog megelőzni Moldvában.
Köszönettel tartozom mindazoknak, akik mellettem álltak az elmúlt években: a családomnak, a tanáraimnak és a jótevőimnek, főleg a keresztszülőimnek a tőlük kapott élményekért, különösen Jolanda Willemse meg Toroczkay Kati néniknek, akik mindig segítettek, amikor szükségem volt rá. Jó érzés tudni, hogy van kikre számitanom. Köszönöm!
Szeretettel,
Petrás Róbert Sebestyén