A keresztszülő-mozgalom kezdetétől sok olyan hiteles emberrel dolgozhattunk együtt, akiknek már a közelségében is feltöltődtünk. Lázárné Sereg Borbála is ilyen, akinek többek között a falugazda-rendszernek az elterjesztését és kiépítését is köszönhetjük. Külsőrekecsini falugazda a kezdetektől fogva, aki a családjával sok munkával és anyagilag is támogatta a Külsőrekecsini Magyar Ház felépülését. Táborokat szervezett és számtalan módon szolgálta a moldvai magyarok ügyét 13 éven keresztül, elnökségi tagként is. Borikával 2019. augusztus 22-én beszélgethettem, férje, Misi és két gyönyörű keresztlánya, Mátyás Mónika (Pusztina) és Csuraly Alina (Külsőrekecsin) jelenlétében, Budapesten. A szeretet könnyeivel is megajándékoztak bennünket, amit igazán meg sem tudok köszönni nekik, nem is beszélve a sikeres találkozó megszervezéséről, ami Borika leleményes szervezőképességét dicséri, hiszen nem könnyű 1000 kilométerről, Pusztináról, ahol Mónika lakik, és Mezőkövesdről, ahol Borikáék laknak és Budapest XVI. kerületéből, ahol Alina lakik, egy konkrét időpontban és helyszínen találkozni. Sikerült! Hála és köszönet mindenért!
Történelmi időket élhettünk meg Borikával együtt 2004 decemberétől, amikor Böjte Csaba atya meghirdette a „Legyen Ön is keresztapa, keresztanya”-programot. Borika jelen volt 2006-ban Rekecsinben is, a Béke Királynője Iskola ünnepélyes alapkőletételén, ahova a moldvai csángómagyar gyerekek széleskörű oktatását álmodta meg Csaba testvér. A támogatók és keresztszülők adományai, a téglajegyek biztosították volna a felépülését, de sajnos technikai okok miatt nem valósulhatott meg. Hosszas tárgyalások után idén februárban Bákóban nyithatta meg helyette a kapuit a Bákói Magyar Kollégium.
Borika nagy büszkeségei a keresztlányai, Mónika és Alina, akiket segített ahhoz, hogy megtalálhassák a helyüket a világban, és teljesülhessenek az álmaik. Mónika, aki kislányként az Aranymiatyánk eléneklésével keltette fel Borika érdeklődését (Mónika tanárnője, a méltán világhírű Nyisztor Ilona előadásában itt hallgatható meg ez a gyönyörű ének, ami a pusztinai templomban hangzott el 2015-ben.
Mónika szinte családtagként élhetett Borikáéknál Mezőkövesden a főiskolai évek során, majd az Egerben kapott tanári diplomájával hazament a falujába, Pusztinára tanítani, ahol nagy sikereket ér el. Ezt írta Mónika: „Szerencsésnek tartom magam, hogy Borika nénit és Misi bácsit megismerhettem. Különösen jó lelkű emberek, hatalmas szívvel, akik nagy szeretettel fogadtak be otthonukba és mindig odafigyeltek arra, hogy jól érezzem magam náluk. Csodálatos fél évet tölthettem Mezőkövesden, mindig örömmel gondolok azokra a napokra, amiket ott töltöttem és mindig nagy izgalommal várom a találkozást velük, mert bár nagyon messze vagyunk egymástól, a kapcsolat köztünk megmaradt. Hálával és köszönettel tartozom Nekik a rengeteg szeretetért és törődésért, amit Tőlük kaptam.”
Alina is tovább tanult: leérettségizett. Három éve pedig Budapesten él, és most az esküvőjére készül. Az Alinától kapott szép búcsús karkötőt Borika szeretettel őrzi. Sok boldogságot kívánunk mindannyian a nagy eseményre és Alina egész életére! Isten áldjon meg Alina, a családoddal együtt!
Igazi keresztanyaként Borika a beszélgetés végén megajándékozta a lányokat egy-egy maga készítette kaláccsal és egy-egy üveg baracklekvárral, amit a botcsinálta riporter is megkapott.
Kedves Borika! Hálásan köszönöm a beszélgetést, a finomságokat, a közös szép emlékeket és mindazt a sok jót, amit a világban tettél, a moldvai magyarok érdekében is. Kedves Lányok! Köszönöm a kitartó tanulásotokat és a szorgalmatokat és az eljövendő jóságotokat is, amit ezután tenni fogtok. Kívánok Nektek mindannyiunk nevében jó egészséget és sok sikert a családotokban és a környezetetekben, A szeretet örökre összeköt bennünket! Isten áldjon Benneteket!
Albertné Révay Rita
Lázárné Sereg Borbála vallomása és emlék-töredékei:
Nagyon sok kedves emléket őrzök. Az egyik ilyen, amikor 2005. decemberében több száz cipősdoboznyi ajándékot vittünk Külsőrekecsinbe, s másnap Frumószába mentünk szavalóversenyre. Itt találkoztunk a programban akkor résztvevő összes tanárral: Szász Csillával, Egyed Zsuzsával, Ferenc Gabikával, Márton Attilával, Hegyeli Attilával, Orbán Attilával, Farkas Endrével, a Solomon házaspárral és gyermekeikkel, akik akkor költöztek vissza Budapestről Moldvába. Ennek a találkozásnak köszönhetem, hogy néhány hét múlva Mezőkövesden, a lakásunkon is vendégül láthattuk Nyisztor Ilonát és néhány pusztinai gyermeket. Nagyon mélyen megérintett az akkori találkozás Halász Péter néprajzkutatóval, aki jelenleg Gyimesben él, s minden idejét a moldvai csángómagyarok kutatásával tölti. Mindig nagy szeretettel és tisztelettel gondolok mindannyiukra.
Az emlékeket szívünkben tovább őrizzük, s azon gondolkodom, milyen kis lépéseket lehetne még feléjük tenni. Egyet meg is említek. Napjainkban Magyarországról a HATÁRTALANUL program keretében a 7. vagy 9. osztályos diákok egy kiránduláson vehetnek részt a magyarok által lakott határon túli területeken, melynek költségeit egy pályázat keretében a magyar állam vállalja. (A legutóbbi felhívás itt található) Mindannyiunknak van a családjában, ismeretségi körében olyan iskola, akik ebben részt vesznek v. vehetnek. Javasoljuk ezeknek az iskoláknak, hogy a gyerekek ne álljanak meg Székelyföld határánál, hanem utazzanak tovább! Székelyföld után a Gyimeseket is látni kell!!! S ha már Deáky András tanár úr történelem óráját meghallgatjuk az ezeréves határnál, már csak két óra onnan az utazás, s eljutunk Csángóföldre. Gyermekeinknek feledhetetlen élményben lesz majd részük, ez bizonyos!
Adja Isten, hogy minél többen megtapasztalhassuk, hogy jobb adni, mint kapni!
A portré sorozat további részeit itt láthatják.